Infostart.hu
eur:
390.23
usd:
337.99
bux:
123635.38
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Aranyeső Pontevedrában

Hét Európa-bajnoki érmet, valamint Pálfia Pannának köszönhetően az ifjúsági C-1 aranyát is bezsebelték a magyar versenyzők a pontevedrai maraton Európa-bajnokság első napján - számol be az eredményekről a kajakkenusport.hu.

A szakportál tájékoztatása szerint a magyar versenyzők kerültek reflektorfénybe a pontevedrai maraton Európa-bajnokság első napján. Ifjúsági és U23-as versenyzőink nyolc érmet lapátoltak össze, négy Európa-bajnoki versenyszámban hetet, valamint Pálfia Pannának köszönhetően a női C-1 aranyát is, amely a kis nevezői létszám miatt nem volt hivatalos Európa-bajnoki versenyszám.

Az U23-as női K-1-es versenyben Kiszli Vanda megvédte Európa-bajnoki címét, húsz másodperccel volt gyorsabb a második helyen záró Miskó Noéminél, valamint a harmadik helyen záró dán Emilie Rosenkildénél.

“Elég kemény verseny volt, szeles és a futószakaszok... Életem leghosszabb futószakai voltak” – mondta Kiszli Vanda, akinek a felkészülési időszakban egy betegség miatt egy hetet ki kellett hagynia.

Az ifjúsági lányok K-1-es versenyében is kettős magyar siker született: Nagy Viktória Fruzsina arany-, Balogh Zsófia ezüstérmes lett. A két lány már a 19 kilométeres versenyszám elején meglépett a mezőnytől, s nem is engedték ki a kezükből a vezetést.

Az ifjúsági fiúk K-1-es versenyében rendkívül kiélezett csatában nyert Bozsonyi Bálint, aki az utolsó métereken lépett meg a portugál Luis Ferreirától, valamint a német Nico Pauflertől.

“Nem gondoltam, hogy képes leszek megnyerni ezt a versenyt. Ez hatalmas meglepetés. Az utolsó körig vártam, ami rendkívül fontos volt. És a végén megcsináltam” – nyilatkozta az újdonsült Európa-bajnok. Ebben a számban a másik magyar, Vékássy Levente a nyolcadik helyen zárt.

Az ifjúsági fiúk C-1-es versenyében is felállhatott két magyar a dobogóra. Simon Sebestyén a második, Adolf Balázs a harmadik helyet szerezte meg a portugál Sergio Maciel mögött.

Pénteken még a fiatalok játsszák a főszerepet, a felnőtt mezőnynek szombaton bonyolítják az egyes, vasárnap pedig a páros futamokat. Ezen a hétvégén szállnak a tavaly szeptemberi győri világbajnokság után először vízre nemzetközi versenyen a felnőtt válogatott legjobbjai.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán kedden este megerősítette, illetve bosszút esküdött Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának és Golamreza Szolejmáninak, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokának a halála miatt. Teherán bosszúból Izrael középső részét vette légi támadás alá, Ramat Gan városában ketten meghaltak. Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg közölte: folytatták a Hezbollah elleni csapásaikat Dél-Libanonban, miközben Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind iráni rakéták és drónok elfogásáról számolt be. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint 2,5 tonnás óriásbombákat vetettek be iráni rakétalétesítmények ellen a Hormuzi-szoros térségében, ugyanakkor Donald Trump többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelme érdekében. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×