Infostart.hu
eur:
386.35
usd:
330.8
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Kovács Saroltát a magabiztossága vezette világbajnoki címig

Az elmúlt években sokat fejlődött és magabiztosságának köszönhetően nyert múlt pénteken világbajnoki címet Moszkvában - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának hétfőn az öttusázó Kovács Sarolta.

Az előző moszkvai vb-n, 2011-ben egyéniben és csapatban is ezüstérmes versenyző azt mondta, kulcsfontosságú volt, hogy míg öt évvel ezelőtt a verseny közben arra figyelt, dobogós pozícióban érjen célba, most egyértelműen a győzelemre hajtott.

"Alapvetően mindig nagyon izgulok, és ez most sem volt másképp, de sikerült ezt átfordítanom, előnyt kovácsolni belőle, így a teljesítményemen ezúttal nem látszott az izgalom" - fogalmazott Kovács Sarolta, aki már korábban megszerezte az indulási jogot a riói olimpiára.

"Nyilván más lett volna úgy versenyezni, hogy még nincs meg a kvótám, nagyobb nyomás lett volna rajtam" - mondta a 25 éves öttusázó, és hozzátette: mindenképpen bizonyítani akart, elsősorban magának, az ellenfeleit pedig úgy érzi, meglepte, a legtöbben nem ilyen eredményre számítottak tőle. A felkészülés során a futásra most jóval nagyobb hangsúlyt fektettek, ami nagyban hozzásegítette a győzelemhez - árulta el.

Kovács arról is beszélt, hogy világbajnokként a riói játékokon is nagy nyomás lesz rajta, ezt azonban "jó irányba" szeretné vinni, ebből akar erőt meríteni.

"Kellett néhány nap és egy-két kiadós alvás, hogy felfogjam, megnyertem a vb-t. Most egy kicsit kiélvezem ezt a sikert, ami nagy lendületet ad a következő két hónapra, az olimpiai felkészülési időszakra" - mondta a székesfehérvári Alba Volán SC sportolója.

Kovács az olimpiáról azt mondta, ott is képes lehet ugyanilyen teljesítményre, ám sportágában az a legnehezebb, hogy egy adott napon mind az öt versenyszámban jól kell teljesíteni.

Kovács az egyéni győzelme mellett csapatban, Földházi Zsófiával és Alekszejev Tamarával együtt is aranyérmet nyert a moszkvai vb-n.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt héten a geopolitikai hírekre figyeltek a befektetők, és úgy tűnik, hogy ez ezen a héten sem lesz másképp, hiszen a hetek óta tartó iráni tüntetések miatt Donald Trump állítólag katonai beavatkozást fontolgat az országban. Eközben az amerikai határidős indexekre az is nyomást helyez, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell Donald Trump nyomásgyakorlásának és megfélemlítésének nevezett. Az ázsiai piacok eközben kis emelkedést mutatnak, Európában viszont inkább esésre lehet számítani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×