Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Lékai: lefagytunk

Az ünneplés helyett mély szomorúság maradt a veszprémi játékosoknak, csapatvezetőknek, szurkolóknak a megnyertnek hitt és végül elveszített férfi kézilabda Bajnokok ligája döntője után.

A kölni csarnok vegyes zónájában a levonuló játékosok közül többen jelezték, most nem tudnak nyilatkozni, annyira le vannak törve.

Lékai Máté ugyanakkor elmondta: a 45. percig minden remek volt és szép, majd akkor egyszerűen "lefagytak".

"Nem szabad nyolc-kilencgólos vezetést elherdálni. A hajrában Alilovicnak kellett megmenteni minket, aztán a büntetőpárharcban már végünk volt. Nem tudom, idegileg mikor tudunk magunkhoz térni ebből a sokkból, mert fizikailag bírnánk még."

Nagy László sem érti, miként tudott így összeomlani a csapat.

"Amikor vezettünk már kilenc góllal, egyszer csak kimaradtak a helyzeteink, és a védelem is összeomlott. Nem tudtunk a kapusainknak segíteni, kiszolgáltatatott helyzetbe hoztuk őket. Az edzőnk időt kért, szerette volna, ha megint nagyobb ritmusban játsszunk. Ez arra volt elég, hogy elvigyük a meccset a büntetőkig."

Aron Palmarsson jelezte: mélységesen le van sújtva, nagy fájdalmat okoz neki a vereséget.

"Kereshetjük a választ, de ez a keresés is fájdalmat okoz, akárcsak a vereség. Szörnyű ilyenen átesni."

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×