Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Játékfigura lesz Dzsudzsákékból

Football Heroes néven apró játékfiguraként jelennek meg a franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott játékosai.

A relikviák között - melyeket a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködve készített el a Formatex Kft. - húsz játékos szerepel, a készletet négy változatban lehet megvásárolni, kétféle egydarabos, háromféle négydarabos, valamint egy exkluzív, tizenegy darabos formában - hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón.

A két egydarabost - melynek ára 1490 forint - az különbözteti meg, hogy az egyiket zárt, a másikat átlátszó csomagolásban forgalmazzák, azaz előbbi afféle zsákbamacskát jelent, ez pedig lehetőséget biztosít a gyűjtők számára a cserélgetésre. A négydarabos készlet 4990 forintba, a tizenegy darabos pedig 11 990 forintba kerül.

Utóbbiból mindössze ezer darab készült s a gyártó minden eladott példány után ezer forinttal támogatja az Együtt a Daganatos Gyerekekért Alapítványt. Bakó Katalin, a szervezet kurátora elmondta, a befolyt összegből az idén Moszkvában hetedik alkalommal sorra kerülő "Győztesek Versenye" elnevezésű sportrendezvényre juttatják el a daganatos betegségből felépült fiatalokat.

Horváth Dániel, a Formatex Kft. marketingmenedzsere kiemelte, a figurákat többek között benzinkutakon, játékboltokban és a hipermarketekben lehet megvásárolni. Hozzátette, a cég korábbi közvélemény-kutatása szerint a válogatott legnépszerűbb játékosa Böde Dániel, őt Gera Zoltán és Király Gábor követi, Dzsudzsák Balázs pedig a negyedik a sorban.

A kampány egyik arca Détári Lajos korábbi világválogatott labdarúgó - az utolsó magyar világbajnoki gól szerzője -, aki elmondta, bízik benne, hogy sok fiatal vásárolja majd meg a figurákat, ezáltal pedig még többen kerülnek majd közel a futballhoz. A 61-szeres válogatott hozzátette, ő maga sosem volt nagy gyűjtő, a szerdai sajtótájékoztatóra azonban egy, az 1986-os mexikói világbajnokságra kiadott - és a magyar válogatott által aláírt - érmével érkezett, amelyet két fiatalnak adott át.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×