eur:
393.79
usd:
365.35
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Máris csomagol Hosszú Katinka?

Csütörtökön kiemelten nehéz döntős program várhat Hosszú Katinkára, ezzel viszont be is fejezheti szereplését a londoni úszó Európa-bajnokságon.

200 vegyesen Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a fináléba, míg 100 háton harmadik lett az elődöntők összesítése alapján. Az InfoRádiónak adott interjúban nem titkolta, hogy ez utóbbival nem volt elégedett.

“Csütörtökön mindenféleképpen jobb időket szeretnék úszni. A 200 vegyesnek örültem, az idő is biztató, 100 háton viszont szerettem volna 1 percen belül úszni. Elszúrtam a fordulómat, ez pedig rengeteget jelent ebben a számban, ráadásul nem csak a forduló volt lassú, hanem a sebességet is vissza kell szerezni, örülök, hogy nem ez volt a döntő” – mondta az ötszörös világbajnok.

Máris csomagol Hosszú Katinka?

Arról is beszélt, hogy véget érhet számára az Eb.

“100 pillangón be vagyok nevezve, de így, hogy mindkét számban döntőbe jutottam, visszalépek a délelőttől. Úsznék ugyanakkor a 4-szer 200-as gyorsváltóban, ha bekerül a fináléba” – tette hozzá.

Hosszú Katinka eddig két aranyérmet szerzett, 400 vegyesen és 200 háton is remek úszással nyert, csütörtökön pedig az esélyek szerint további érmekkel zárhatja az Eb-t, majd rögtön folytathatja a felkészülést a riói olimpiára.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×