eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Még nem lesznek komoly változtatások a Formula-1-ben

Nem tudtak megegyezni a jövő évtől javasolt forradalminak nevezett változtatásokban a Forma-1-es csapatok a világbajnoki sorozat kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA).

Az autosport szaklap szerdán írt arról, hogy a kedden Genfben rendezett tárgyaláson nem született egyezség a felek között, így a reformcsomagot leghamarabb 2017-től vezethetik majd be az autósport elitkategóriájában.

A javasolt változtatások közül kiemelendő a több mint ezer lóerős motorok, valamint a szélesebb gumiabroncsok alkalmazása, s az összességében agresszívabban működő versenyautók használata, az érintettek ugyanis ezektől az intézkedésektől várnák azt, hogy több néző érdeklődjön - a televíziók előtt és a pályákon is - a Forma-1 iránt.

Az autosport értesülései szerint a Red Bull és a McLaren istálló azt szerette volna, ha a módosítások már jövőre életbe lépnek, míg a többi csapat a 2017-es bevezetés mellett érvelt, elsősorban arra hivatkozva, hogy az ilyen változtatásokat alaposan ki kell dolgozni.

Az idei vb március 15-én, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×