Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Új szövetségi kapitányt nevezett ki az MLSZ

A sikeresebb felkészülés érdekében folytatódnak a válogatott összetartásai, Markó Edina a női nemzeti csapat új szövetségi kapitánya, és ad hoc bizottságot alakítottak az utánpótlásképzés megreformálására - többek között ezek a döntések születtek a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének keddi ülésén.

A szervezet honlapjának beszámolója szerint Hérincsné Markó Edina az MLSZ női bizottságának előterjesztése alapján veszi át a kapitányi tisztséget, amely azután üresedett meg, hogy Vágó Attila januárban lemondott. Az 55-szörös válogatott Markó Edina korábban dolgozott másodedzőként a nemzeti csapat mellett, és ő irányította az U19-es együttest a 2005-ös, hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

Az utánpótlásképzés irányításának és az utánpótlás-válogatottak vezetésének átalakítására létrehozott ad hoc bizottság feladata az lesz, hogy javaslatot dolgozzon ki az MLSZ-sportigazgatóság szakmai munkájának hatékonyabbá tételére. A javaslatnak április végéig el kell készülnie. Az új sportigazgató kinevezésére csak a bizottság javaslatainak ismeretében kerül majd sor, addig a korosztályos csapatok irányítását is alapvetően a jelenleg a szövetség alkalmazásában álló szakemberek oldják majd meg - áll az mlsz.hu-n.

A magyar válogatottnál zajló felkészüléssel kapcsolatban a szövetség vezetősége nyilatkozatot fogadott el. Ebben elismeri és megköszöni az OTP Bank Ligában szereplő klubok együttműködésre törekvő hozzáállását, és megerősíti Pintér Attila szövetségi kapitányt azon szándékéban, hogy folytassa a válogatott bő keretének rendszeres összetartását.

"Az elnökség ugyanakkor nem tartja a labdarúgás ügye szempontjából előremutatónak, hogy egyes alkalmakkor voltak csapatok, amelyek nem engedték el a behívott futballistáikat a válogatott összetartására. A szövetség vezetése felszólítja az NB I-es klubok vezetőit, hogy továbbra is járuljanak hozzá a magyar válogatott sikeres felkészüléséhez" - fogalmaz a határozat.

A hazai játékosokkal kiálló válogatott a tervek szerint a május 19-ei héten újabb hazai barátságos mérkőzést játszik - ennek érdekében az elnökség kezdeményezte az OTP Bank Liga 29. fordulójának és a Magyar Kupa döntőjének felcserélését a versenynaptárban.

Címlapról ajánljuk
Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Az Európai Unió országaiban átlagosan a GDP 7 százalékát fordítják egészségügyre, a magyar szám 4,7, ezért is örvendetes, hogy évről évre 500 milliárd forinttal többet fordítana egészségügyre a Tisza-kormány – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×