Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Räikkönen nyert Abu-Dzabiban Alonso előtt, Vettel harmadik lett

A Lotus finn pilótája, Kimi Räikkönen nyerte a Formula-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat a vb-elsőségért küzdő a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) és a német Sebastian Vettel (Red Bull) előtt. A McLaren angol pilótái közül Lewis Hamilton a 20. körben az élről esett ki, Jenson Button a negyedik lett az év második felének egyik legizgalmasabb futamán.

Hamilton simán megtartotta első helyét a rajt után, Räikkönen pedig előretört a második helyre. Alonso megelőzte Buttont, majd elment az ausztrál Mark Webber (Red Bull) mellett is, de beragadt a venezuelai Pastor Maldonado (Williams) mögé.

Vettel a bokszutcából indulva rohamosan zárkózott fel, de az egyik előzésnél összeért az autója a brazil Bruno Senna Williamsével, és kissé meg is rongálódott a Red Bull első szárnya.

Hamilton két kör után egy kisebbet hibázott, de megtartotta első helyét, majd ismét elhúzott Räikkönentől.

A 9. körben a német Nico Rosberg Mercedese óriási tempóval ment neki a hirtelen lelassuló indiai Narain Karthikeyan (HRT) autójának, mindketten kiestek, és be kellett küldeni a biztonsági autót. Vettel kijött kerékcserére, és lecserélték az első szárnyat a versenygépen.

A safety car kiállása után ismét Hamilton diktálta a tempót, de a 20. körben műszaki hiba miatt kiesett. Sebessége alapján ismét a győzelmet bukta el, ahogy néhány hete Szingapúrban is. Az első helyet Räikkönen örökölte meg.

Webber több csatába is belekeveredett, először Maldonado kilökte, majd Massával ért össze a Red Bull, végül pedig egy négyes csatában kiesett. Ez utóbbi után beküldték ismét a biztonsági autót, a mexikói Sergio Perezt (Sauber) megbüntették, Vettel pedig ekkor már a negyedik volt Räikkönen, Alonso és Button mögött, és frissebb gumikon száguldott a riválisoknál.

Végül a német a nagy küzdelemben megelőzte Buttont, Alonso pedig éppen már nem tudta támadni Räikkönent.

A Lotus 2007-es világbajnoka több mint három év után nyert újra, ugyanakkor sikere ellenére is elvesztette matematikai esélyét a végső győzelemre, Vettel két futammal a szezon vége előtt 10 ponttal vezet Alonso előtt.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×