Infostart.hu
eur:
387.22
usd:
328.85
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Zsinórban negyedszer nyert Vettel

A világbajnoki címvédő német Sebastian Vettel nyerte a Formula-1-es Indiai Nagydíjat.

A Red Bullos pilóta mögött a Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso végzett a második, Vettel ausztrál csapattársa, Mark Webber pedig a harmadik helyen.

A két McLarenes brit, Lewis Hamilton és a Jenson Button a 4., illetve az 5. helyen ért célba.

A pontversenyben éllovas 25 esztendős Vettel, aki rajt-cél-győzelmet aratott Indiában, 13 pontra növelte előnyét Alonsóval szemben.

A kétszeres világbajnok német pilóta idei ötödik, pályafutásának pedig a 26. futamgyőzelmét szerezte meg.

A rajt után Vettel és Webber megtartotta első és második helyét, Alonso viszont megelőzte a McLaren két brit versenyzőjét, Lewis Hamiltont és Jenson Buttont. A Renault-val kétszeres világbajnok spanyol pilóta a verseny második felétől egyre jobban megközelítette Webbert, majd 12 körrel a leintés előtt elrobogott mellette.

Vettel első helye, ezzel sorozatban negyedik sikere egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Eredmények:
Indiai Nagydíj (60 kör/307,249 km):

1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:31:10.744 ó
2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 9.437 mp hátrány
3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 13.217 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 13.909 mp h.
5. Jenson Button (brit, McLaren) 26.266 mp h.
6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 44.674 mp h.
7. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 45.227 mp h.
8. Nico Hülkenberg (német, Force India) 54.998 mp h.
9. Romain Grosjean (francia, Lotus) 56.103 mp h.
10. Bruno Senna (brazil, Williams) 1:14.975 p h.

Leggyorsabb kör: Button 1:28.203 p
1. rajtkocka: Vettel

A pontversenyek állása a 17. futam után (még 3 van hátra):

pilóták:
1. Sebastian Vettel 240 pont
2. Fernando Alonso 227
3. Kimi Räikkönen 173
4. Mark Webber 167
5. Lewis Hamilton 165
6. Jenson Button 141
7. Nico Rosberg (német, Mercedes) 93
8. Romain Grosjean 90
9. Felipe Massa 89
10. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 66

csapatok:
1. Red Bull 407
2. Ferrari 316
3. McLaren 306
4. Lotus 263
5. Mercedes 136
6. Sauber 116
7. Force India 93
8. Williams 59
9. Toro Rosso 21

Következik: Abu-Dzabi Nagydíj, november 4.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×