A Haladás az első játékrészben végig agresszívebben, gyorsabban futballozott ellenfelénél, megérdemelten vonult kétgólos előnnyel a szünetre. A tompa MTK - amely a találkozóig a mezőnyben egyedüliként volt veretlen - az első félidőben helyzetig sem jutott, de a másodikban sem tudott felpörögni. Továbbra is a szombathelyi csapat irányított, növelte előnyét, így az MTK-nak esélye sem volt az egyenlítésre.
A másik találkozón a diósgyőriek szinte az első támadásukból megszerezték a vezetést, de ezután a vendégek játszották a tudatosabb futballt, ügyesen adogattak, szépen fejlődtek fel, igaz, a kapu előtt elfogyott a tudományuk.
A szünet után továbbra is a Paks tartotta kézben az irányítást, a diósgyőriek gyors ellentámadásokkal próbálkoztak. Küzdelmes, lüktető volt a játék, az iramra sem lehetett panasz. A vendégek rászolgáltak volna az egy pontra, de a kapu előtti határozatlanságuk miatt vereséggel távoztak.
Szombathelyi Haladás-MTK Budapest 3-0 (2-0)
Szombathely, 4500 néző. Jv.: Solymosi
Szombathelyi Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Fehér, Búrány - Iszlai, Simon (Rajos, 65.) - Nagy D. (Kulcsár, 75.), Nagy G., Halmosi - Kenesei (Andorka, 71.)
MTK Budapest: Hegedűs - Nagy T., Vukmir, Kelemen, Hidvégi (Rácz, 60.) - Zsidai, Vadnai - Könyves (Vass, 78.), Kanta, Pál (Nikházi, 60.) - Tischler
Gólszerzők: Iszlai (24., 11-esből), Kenesei (27.), Halmosi (55.)
Diósgyőri VTK-MVM Paks 1-0 (1-0)
Diósgyőr, 5000 néző. Jv.: Bognár
Diósgyőri VTK: Rybansky - Vági, Gal (Hanek, 54.), Rakovic, Gohér - Gosztonyi (Jeff Silva, 59.), Takács P., Elek Á. (Abdouraman, 78.), Fernando - Tisza, Bacsa
MVM Paks: Csernyánszki - Heffler T., Éger, Fiola, Szabó J. - Bartha (Vayer, 57.), Kulcsár D. (Tököli, 70.), Sifter, Lázok (Eppel, 90.), Bori - Simon A.
Gólszerző: Bacsa (4.)
A forduló további mérkőzései
Szombat:
Újpest FC-Kecskeméti TE 14 ó
Egri FC - DVSC-TEVA, Diósgyőr 16 ó
Budapest Honvéd-Kaposvári Rákóczi 16 ó
Lombard Pápa Termál FC - PMFC-Matias 18:30 ó
Vasárnap:
Videoton FC-Győri ETO FC 16:30 ó
FGSZ Siófok-Ferencváros 18:30 ó
Az NB I állása
1. MTK Budapest 8 5 2 1 13- 7 17
2. DVSC-TEVA 7 5 1 1 14- 6 16
3. Győri ETO FC 7 5 1 1 16- 9 16
4. Videoton FC 7 4 2 1 9- 5 14
5. Diósgyőri VTK 8 4 2 2 7- 7 14
6. Budapest Honvéd 7 4 1 2 11-10 13
7. Szombathelyi Haladás 8 3 2 3 14- 9 11
8. MVM Paks 8 2 3 3 13-12 9
9. Ferencváros 7 2 3 2 10- 9 9
10. Lombard Pápa Termál FC 7 2 2 3 7- 9 8
11. Kaposvári Rákóczi 7 2 2 3 6-10 8
12. PMFC-Matias 7 1 3 3 6- 8 6
Újpest FC 7 1 3 3 6- 8 6
14. Kecskeméti TE 7 1 2 4 7-13 5
15. Egri FC 7 1 2 4 7-13 5
16. FGSZ Siófok 7 - 1 6 6-17 1





