Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Kemény Dénes: Az ellenérvek győztek

A magyar férfi vízilabda-válogatott távozó szövetségi kapitánya, Kemény Dénes szerint nélküle is sikeresen szerepelhet a 2016-os olimpiára készülő együttes. Az InfoRádiónak nyilatkozva azt mondta, nem tudja, ki veszi át a helyét a válogatott élén.

Minden olimpia után voltak érvek és ellenérvek a folytatást illetően. Most az ellenérvek győztek - mondta az InfoRádiónak Kemény Dénes, aki pénteken bejelentette: 16 év után távozik a vízilabda-válogatott éléről.

Örülök, hogy olyan döntést hoztam, amiről meg vagyok győződve. Most ezt a döntést akarom kipihenni, a továbbiakról majd később - fűzte hozzá a tréner.

A pekingi olimpia után négy hónapig gondolkodott a folytatásról. Akkor a mérleg egyik serpenyőjében a stressz volt, és a következő négy év várható nehéz szakmai kihívásai. A másik serpenyőben viszont az érmek és a győzelmek okozta öröm került. Megfutamodásnak éreztem volna, ha akkor lemondok - folytatta a távozó szövetségi kapitány.

Azt nem tudja, ki lesz a válogatott új edzője, de biztos abban, hogy jó szakember veszi át a helyét. A csapattól jó eredményeket vár, mert, mint mondta, benne van a pakliban, ami 1997-ben is megtörtént: akkor egy fiatal csapat már rögtön az elején elkezdett jól játszani és győzni.

Kapitányi pályafutása legemlékezetesebb pillanataként az első aranyérmet említette 1997-ből, a sevillai Európa-bajnokságon. "Megjegyezném, hogy nem a fiúk dobtak akkor be a medencébe. Magamtól ugrottam be, mert annyira megörültem, hogy lefújták a mérkőzést".

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×