Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Ismét használható a Puskás Stadion középső lelátója

Három év után újra használható a Puskás Ferenc Stadion középső lelátója, így a magyar labdarúgó-válogatott következő, törökök elleni mérkőzésére már 38 ezer néző látogathat ki.

Az üzemeltető Nemzeti Sportközpontok (NSK) közleménye szerint a 2009 őszén biztonsági okokból lezárt lelátórész (a felső karéj alsó része) állapota a tavaszi és nyári viharok során tovább romlott. Az így halaszthatatlanná vált hiba- és vészhelyzet-elhárítást az NSK összekötötte a stadion befogadóképességének növeléséhez szükséges munkálatokkal.

A statikai szakvélemény előírásai alapján megerősítették a korrodált tartószerkezeti részeket, és elvégezték a szükséges állagmegóvási munkákat, így a korábbi 26-27 ezerről 38 ezer fősre növelték a Puskás Ferenc Stadion befogadóképességét - idézi az NSK csütörtöki közleménye Vígh László kormánybiztost.

Vígh László hozzátette, hogy a válogatott 2016-ig biztosan a Puskás Stadionban játssza hazai tétmeccseit, akkor költözhet majd át az új, 65 ezer férőhelyes Nemzeti Stadionba, míg a Puskást atlétikai stadionná alakítják át.

Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője jelezte: az MLSZ örül annak, hogy a török együttes elleni meccsre több néző látogathat ki, mint korábban, s bízik abban, hogy megtelik a kibővített stadion október 16-án.

Az MLSZ közölte, hogy a mérkőzésre jövő kedden kezdik árulni a jegyeket, áruk kedvezőbb lesz a hollandok elleni, múlt keddi találkozó belépőinél, és ismét alakítanak majd ki családi szektort.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×