Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Genkben háromgólos vereséggel rajtolt a Videoton

A sérült Köteles Lászlót nélkülöző Genk otthonában 3-0-s vereséggel rajtolt a Videoton a labdarúgó Európa Liga csoportkörének csütörtöki nyitófordulójában.

A belga együttes Jelle Vossen találatával a 22. percben szerzett vezetést, majd Thomas Buffel a 78. percben növelte az előnyt, a végeredményt pedig Benjamin De Ceulaer állította be a 92. percben. A székesfehérváriak legutóbb a selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén, a szlovák Slovan Bratislava vendégeként kaptak gólt az Európa Ligában, összesen 536 percig maradt érintetlen Mladen Bozsovics kapuja.

Az első perctől kezdve a Genk játszott mezőnyfölényben, de a magyar csapat szervezett és masszív védekezésének köszönhetően nagy gólhelyzeteket nem tudott kidolgozni. A játékrész derekán aztán egy beadásnál Brachi lemaradt Vossenről, s ezt rögtön góllal büntette a hazaiak csatára. A belga vezetés után sem változott a játék képe: többet volt a labda a hazaiaknál, ám mezőnyfölényük meddő volt, míg a gyors ellentámadásokra alapozó székesfehérváriak próbálkozásai szintén kevés veszélyt jelentettek.

A folytatásban megélénkült a játék, ennek eredményeként szinte kettészakadt a pálya, s felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Gyurcsó beállításával pedig a Videoton került fölénybe, többször beszorította ellenfelét és számos ígéretes támadást vezetett.

Igaz, a genki kontrák szintén góllal kecsegtettek, sőt, egy ilyen akció végén egy ízben csak a keresztléc mentett Bozsovics helyett. Az utolsó negyedórához közeledve alábbhagyott a magyar együttes lendülete, a Genk pedig egy újabb gyors ellentámadás végén betalált, ezzel eldöntötte az összecsapást, ráadásul a hosszabbításban a hazaiak a kegyelemdöfést is megadták.

A Videoton legközelebb október 4-én, a portugál Sporting Lisboát fogadja.

Európa Liga, G csoport, 1. forduló:
Genk (belga)-Videoton FC 3-0 (1-0)

Genk, 12 000 néző, v.: Laurent Duhamel (francia)
Genk: Van Hout - Koulibaly, Hamalainen, Simaeys, Fernández (Nadson, 77.) - Hyland, Gorius, Buffel - Joseph-Monrose (Plet, 81.), Vossen (Kumordzi, 86.), De Ceulaer
Videoton FC: Bozsovics - Brachi, Vinicius, Caneira, Stopira - Sándor, Mitrovic, Walter Lee, Tóth B. (Kovács I., 65.), Oliveira (Gyurcsó, 58.) - Torghelle (Nikolics, 73.)
Gólszerző: Vossen (22.), Buffel (78.), De Ceulaer (92.)
Sárga lap: Brachi (90.)

A csoport másik mérkőzésén: Sporting CP-Basel 0-0

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×