Infostart.hu
eur:
390.65
usd:
331.36
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Középdöntős a Hirling, Varga evezős duó

A könnyűsúlyú kétpárevezősök között szereplő Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős második lett keddi reményfutamában, így bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé a londoni olimpián.

A magyar duó csütörtökön 12 órától küzd majd a hatos fináléba jutásért a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney evezős és kajak-kenu központban.

A 15 Celsius fokos, hűvös időben lebonyolított reményfutamban az első kettő közé kellett kerülnie Vargáéknak. Óvatosan kezdtek, 500 m-nél még csak a negyedik, 1000-nél pedig a harmadik helyen haladtak, s az utolsó 500 m-re is harmadikként érkeztek meg. A hajrájuk aztán - eltérően a vasárnapitól, amikor az előfutamban éppen a végén előzték meg őket a riválisok - remekül sikerült, s a görögök hajója mögött a második, továbbjutó helyen érkeztek a célba.

A magyar kettős harmadszor szerepel az ötkarikás játékokon: Athénban az ötödik helyen végzett, majd 2005-ben világbajnoki, 2007-ben pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Ezek után Pekingben csak a csalódást keltő 14. pozícióban zárt a duó, utána szét is vált, Hirling pedig jó időre abbahagyta az evezést. Tavaly ősszel ültek ismét össze, s májusban kiharcolták az olimpiai részvétel jogát.

A másik magyar evezős egység, a kormányos nélküli kettesben indult Simon Béla, Széll Domonkos kettős már hétfőn befejezte szereplését Londonban, 13. lett úgy, hogy egyetlen riválist sem sikerült megelőznie.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×