Infostart.hu
eur:
390.62
usd:
331.81
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Karakas a nap egyetlen magyar pontszerzője

Karakas Hedvig révén egy ötödik helyezés növelte a magyar csapat pontjainak számát a londoni olimpián. Szász Emese és Sidi Péter elmaradt a várakozásoktól délelőtti teljesítményével. Este Cseh László lemaradt a 200 m pillangó keddi döntőjéről. Szoros meccsen kapott ki a női vízilabda-válogatott az amerikaiaktól.

Asztaliteniszben Zwickl Dániel 4-0-s (8, 8, 6, 9) vereséget szenvedett az ötödik helyen kiemelt tajvani Csuang Cseh-jüantól a férfi egyes harmadik fordulójában, a 16 közé jutásért, s ezzel kiesett.

Cselgáncsban az 57 kg-os Karakas Hedvig az ötödik helyen végzett. A bronzmérkőzésből még egy perc sem telt el, amikor a vezetőbíró mindkét versenyzőt intette fogásbontásért. Bár folyamatosan Karakas ment előre, a francia pedig hátrált, mégis 2:23-nál a magyar cselgáncsozó kapott újabb figyelmeztetést, így a francia jukóhoz jutott. Mint később kiderült, ez döntőnek bizonyult, a hátralévő időben ugyanis Karakas hiába próbált fogást találni ellenfelén, ez nem sikerült. A francia jól húzta az időt, a bírók pedig nem láttak okot, hogy őt is újra megintsék.

Evezésben a Simon Béla, Széll Domonkos kormányos nélküli kettes a negyedik, azaz utolsó lett reményfutamában, így nem jutott be a középdöntőbe, a legjobb 12 közé. A magyar kettős az utolsó lett a számban.

A sportlövő Sidi Péter 13. lett az alapversenyben, így nem jutott döntőbe a férfi légpuskások között.

Úszásban a délelőtti előfutamok kifejezetten jól sikerültek a magyaroknak: Cseh László és Biczó Bence 200 m pillangón, míg Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn 200 vegyesen tovább jutott az esti elődöntőbe. Cseh a 9., Biczó a 13., Hosszú a 4., Verrasztó a 8. időt úszta. Mutina Ágnesnek nem sikerült továbbjutnia 200 gyorson, melyen fájós térddel, sérülten 22. lett. Az esti elődöntőkben Hosszú Katinka vívta ki egyedül a döntőbeli szereplés jogát, az ötödik idővel lett finalista. Biczó Bence és Verrasztó Evelyn egyeránt a kilencedik, Cseh László a 12. időt úszta.

Vitorlázásban Berecz Zsombor a 32. helyen áll az első két futam után a Laser hajóosztály küzdelmeiben. A hétfői versenynapon rendezett nyitófutamban a magyar vitorlázó a 49 fős mezőny 30. helyét szerezte meg, míg a másodikban a 34. lett. Kedden a harmadik és negyedik futammal folytatódnak majd a Laser küzdelmei.

A párbajtőrvívó Szász Emese az első asszójában kikapott, ezzel búcsúzott a legjobb 32. Kulcsár Győző 2010-ben világbajnoki ezüstérmes, 2006-ban vb-bronzérmes tanítványa a dél-koreai Csoj In Jeong ellen kapott ki 15-12-re.

A magyar női pólóválogatott 14-13-as vereséget szenvedett az Egyesült Államok csapatától.

Címlapról ajánljuk
A különösen magas cukortartamú ételekre vetnének ki adót Németországban

A különösen magas cukortartamú ételekre vetnének ki adót Németországban

Nem véletlen, hogy a karácsonyi ünnepekhez időzítve állt elő Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke egy új adó bevezetésére tett indítványával. Szerinte az úgynevezett cukoradó régóta esedékes politikailag és gazdaságilag egyaránt.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×