Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Gulácsi: Az olimpia egy szép cél

Liverpoolban is büszkék voltak arra, hogy a magyar junior labdarúgó-válogatott bronzérmes lett az egyiptomi világbajnokságon - mondta az InfoRádiónak Gulácsi Péter. A kapus kiemelte: ahhoz, hogy az angol sztárklubnál is több lehetőséghez jusson, ott is bizonyítani kell. Hozzátette: a felnőtt válogatott keretébe még korai lenne beválogatni a korosztályos nemzeti csapat játékosait, de rövid időn belül többen is beférhetnek a nagyválogatottba.

Klubcsapatánál, a Liverpoolnál hogyan fogadták a világbajnoki sikerét?

Pozitív visszajelzések érkeztek, többen is gratuláltak, és büszkék voltak a teljesítményünkre, hiszen hiába van kölcsönben Németh Krisztián és Simon András is, ők is Liverpool-játékosnak számítanak, rájuk is figyeltek.

Mennyivel került közelebb ahhoz, hogy Pepe Reina mögött második számú kapus legyen a Vörösöknél?


Ehhez még sokat kell tennem. A vb-bronz egy visszajelzés a Liverpool számára arról, hogy sorozatos tétmeccseken elfogadható, jó teljesítményt nyújtottam, de nem ebből fognak kiindulni. Ahhoz, hogy lehetőséghez jussak, elsősorban ott kell bizonyítani.

Mennyi esély van arra, hogy ismét kölcsönadják?

Talán ebben a korban a legfontosabb az állandó játéklehetőség, de 19 évesen felnőtt csapatban védeni nagyon nehéz, tehát teljesen más a helyzetem, mint egy mezőnyjátékosnak. Szeretnék majd én is kölcsönbe kerülni, ha ennek eljön az ideje, de a legjobb döntést a Liverpool tudja meghozni, a klubnál tudják, mi a legjobb a fejlődésem szempontjából.

Mekkora esélyt lát arra, hogy ez a magyar keret kivívja a 2012-es olimpián való részvételt?

Eddig is bizonyítottuk, hogy meghatározó csapat vagyunk. Mindegyik selejtező nehéz küzdelem, minél inkább a felnőtt kor felé közeledünk, annál nehezebb, de eddig is megmutattuk, hogy képesek vagyunk bravúrokra. Az U21-es Európa-bajnokság, majd az olimpia egy szép cél lehet.

Mikor férhet oda a nagyválogatott keretébe?

Még korai erről beszélni. A válogatottsághoz elengedhetetlen, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussak, de vannak még a sorban előttem olyanok, akik már bizonyítottak. Bízom abban, hogy az U20-as csapatból minél többen odakerülnek a nagyválogatotthoz.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×