Infostart.hu
eur:
391.77
usd:
340.03
bux:
122020.32
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Sergio Ramos néha többet árt, mint használ

Spanyolországban az első három, Angliában az első négyből három csapat nem tudott győzni - nem ment a két liga legjobb csapatainak. A Real Madrid növelte előnyét a második helyezettel szemben, a Manchester unitedot már csak három pont választja el a Chelsea-től. Az Inter őrzi négypontos előnyét. Alighanem eldőlt a német bajnokság. A hétvége futball-összefoglalója.

Már csak három pont a Chelsea hátránya a Manchester United mögött, s a két csapat április 26-án még játszik egymással a Stamford Bridge-en. Alkalmasint ennyi elég ahhoz, hogy belássuk, még nem dőlt el a bajnokság.

Ráadásul Arsène Wenger nem hajlandó az Arsenalt sem leírni az esélyesek közül - vesszük a bátorságot, hogy az Ágyúsok esélyeit matematikainak minősítsük, s hogy indítványozzuk: erre a kérdésre a következő forduló után érdemes visszatérni, miután az Arsenal vizitált az Old Traffordon.

A három nagy közül kettős is döntetlenre játszott a 33. fordulóban. Az Arsenal Londonban a "szokásos" 1-1-gyel hozta le a Liverpool elleni mérkőzést. Az amerikai sportmogul, Stan Kroenke - aki egy év alatt, nem kis munkával, 12,19 százalékra tornászta fel Arsenal-részvényeinek arányát - most először látta személyesen csapatát az Emirates-stadionban.

Felemás érzésekkel távozhatott: nincs túl az Arsenal a krízisen, a Liverpool közel állt ahhoz, hogy a Benítez-érában először, nyerjen a londoni piros-fehérek pályáján. A spanyol menedzser egyébként most aztán lubickolt a rotáció fürdőjében: nyolc helyen változtatta meg a kezdőcsapatát a két csapat négy nappal korábbi, Bajnokok Ligája-mérkőzéséhez képest.

A Chelsea játékosai, tartalékos összeállításban, gyorsan vezetéshez jutottak, miután Dunne-ról a hálóba pattant Anelka labdája. De utána megizzadtak a győzelemért, szerencséjükre Carlo Cudicini ezúttal nagyon jól védett.

Avram Grant azt mondta a meccs után: "Ha megkérdezik Sir Alexet, meg fogja erősíteni, az utóbbi három hónapban nyomás alatt tartjuk őket. A meccseink 80 százalékát megnyerjük, ami elég kellene, hogy legyen a bajnoki címhez, de hát ők is nagyon jók. Nem hiszem, hogy meg tudják nyerni az utolsó fordulóig."

Grant jól tud angolul, mégis furán fogalmazott. Mintha ő maga azt gondolná, nem fogja megelőzni a csapata a Man Unitedet. Sir Alex mondott mást, legalább olyan érdekeset. A Boro elleni meccs után elismerte, akár ki is kaphatott volna a csapata a játék képe alapján. Van der Sar volt a csapat legjobbja, de azért azt se hagyjuk említés nélkül, hogy a gólszerzés szereposztása ugyanaz volt, mint a hét közben Rómában.

Cristiano Ronaldo vezető gólja a 37. találata volt a szezonban, s Wayne Rooney is meglőtte a maga gólját. De ez a kettő még a döntetlenhez is majdnem kevés lett, miután az előző idényben a Heerenveen színeiben európai ezüstcipőt nyert, az őszi szezonban pedig egyetlen holland bajnokin egymaga hét gólt szerzett Afonso Alves egymaga kiegyenlített. S aztán a helyére beállt, török Tuncay ªanli kis híján még a győztes gólt is megszerezte!

Anglia, 33. forduló
Szombat

Arsenal-Liverpool 1-1
Manchester City-Chelsea 0-2
Blackburn-Tottenham 1-1
Aston Villa-Bolton 4-0
Newcastle-Reading 3-0
Fulham-Sunderland 1-3
Wigan-Birmingham 2-0
Vasárnap
Middlesbrough-Manchester United 2-2
Everton-Derby 1-0
West Ham United-Portsmouth elhalasztva
Az élcsoport: 1. Manchester United 77, 2. Chelsea 74, 3. Arsenal 71, 4. Liverpool 63Január 20. óta öt idegenbeli bajnokijából csak egyet nyert meg a Madrid. Ráadásul a Mallorca kétszer is tizenegyest érdemelt volna. Sergio Ramos harmadszor (!) kapott piros lapot a 2007-2008-as bajnoki idényben.

Minden kétséget kizáróan Sergio Ramos a Madrid legjobb spanyol védője - s talán általában véve is a legjobb spanyol vévő. Sokoldalú, több poszton bevethető, remekül kapcsolódik be szélsőhátvédként a támadásokba, ha meg középről húzódik előre, kitűnően fejel az ellenfél kapuja előtt is.

Nem véletlen, hogy a fővárosba szerződésekor a Real Madrid 17 millió eurót sem sajnált érte, s hogy a nyáron a Milan a védők nevéből álló kívánságlistáján övé volt az első név. De bizonyos szempontból "életveszélyes". Sem edzője, sem csapattársa nem lehet biztos abban, hogy Sergio végig tudja játszani a találkozót, s nem szórja ki a bíró a lefújás előtt.

Még nem is töltött három teljes idényt a Real Madridban, de már nyolcszor kiállították, egyszer a Bajnokok Ligájában, most hetedszer pedig a bajnokságban. A 2007-2008-as idényben a Mallorcán kapott volt a harmadik piros lapja, tizenöt sárga lappal.

Iker Casillas azt mondta a mérkőzés után: "Sergio Ramos temperamentumos játékos, ezt mindenki tudja róla. Gyakran kap lapokat, de most nem érdemelte meg a második sárgát. Kár érte, mert ez döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Ha nincs a kiállítás, akkor nem kapunk ki."

Az utóbbi hat bajnoki fordulóban mindössze egy győzelmet aratott a Barcelona. A Getafe csütörtökön a Bayern Münchennel, vasárnap a Barcelonával játszott idegenben döntetlent. A katalánokat aligha, vigasztalja, hogy háromszor is csak a kapufa mentette meg az ellenfelet a góltól.

Ronaldinho, Messi és Deco nagyon hiányzott a csapatból, ezért is volt nehéz megérteni, Frank Rijkaard miért éppen Eto'ót cserélte le a második félidőre. A szurkolók a találkozó után a fehér zsebkendőket lobogtatták a Nou Campban - ez annak a jele, hogy valaki távozását szeretnék látni.

Megszakadt a Villarreal nagy sorozata, az utóbbi hat meccsén 16 pontot szerző gárda kikapott Sevillában. Egyszerű ok miatt: a hazai csapat jobban játszott. Manolo Jiménezt nem hatotta meg a Sárga Tengeralattjáró az elmúlt hetekben mutatott látványos emelkedése, s bátor taktikával küldte a pályára csapatát.

Elképzeléséhez új felállás társult: mindössze három védőt tartott hátul, a két brazilt, Dani Alvest és Adranót pedig felvezényelte a középpályára. Nagyot húzott vele! Egy harmadik brazil, Luis Fabiano éppen Daniel Alves beadásából szerezte meg az első gólt - s mint utóbb kiderült, ez a találat eldöntötte a mérkőzést.

A meccs után Manuel Pellegrini, a Villarreal chilei edzője sportszerűen elismerte, nagyszerűen játszott a Sevilla. De azért hozzátette, csapata teljesítményére sem lehet panasza.

Egyszerűen a Sevilla, miután (a kisebb sérülése miatt a mérkőzést a cserepadon kezdő Freddy Kanouté büntetőből szerzett találatáról sem elfeledkezve) két gólt is szerzett, megérdemelten nyert. A Sevilla tábora pedig újra a Bajnokok Ligája-szereplés kiharcolásáról álmodik.

Spanyolország, 31. forduló
Szombat
RCD Mallorca-Real Madrid 1-1
Osasuna-Recreativo 0-1
Vasárnap
Atlético Madrid-Almería 6-3
Levante-Valladolid 0-3
Zaragoza-Betis 0-3
Athletic Bilbao-Espanyol 1-0
Racing-Deportivo 1-3
Murcia-Valencia 1-0
Sevilla-Villarreal 2-0
Barcelona-Getafe 0-0
Az élcsoport: 1. Real Madrid 66, 2. Barcelona 59, 3. Villarreal 59, 4. Atlético 53Ha nem is könnyen kiharcolt győzelemmel, de a Roma nyomul továbbra is az Inter mögött. A Farkasok hátránya négy pont - a szerencsés győzelemért éppen úgy három pont jár, mint a fölényesért.

A Genoa elleni az előbbi volt, Taddei és Vucsinics gólját ugyanis Rossi és Leon kiegyenlítette. A 80. percben Marco Boriello fölösleges szabálytalansága miatt büntetőt kapott Spalletti csapata, s ezt Daniele De Rossi gólra váltotta. Totti nem játszott, de reménykedik, hogy az Old Traffordon tud majd.

Pippo Inzaghi vezérletével nyert a Milan, de a piros-feketéknek továbbra is négy pont a hátránya a negyedik helyhez. A csapatból ezúttal az eltiltott Nestán kívül hiányzott Pato, Ronaldo, Alberto Gilardino, Emerson, Serginho, Massimo Oddo és Marek Jankulovski. A védelem megint megkapta a szokásosgólját, ezúttal Kalac volt a bűnös. A piros-feketék szerencséjére Kaka is gólt lőtt, Inzaghi pedig duplával feledtette a hiányzó csatártársakat.

Az Inter nagyon megszenvedett az Atalanta otthonában. A meccs hőse a még tizenéves, ghánai születésű Mario Balotelli volt, aki a saját gólján kívül előkészítette Patrick Vieira találatát is. Semmi túlzás nincsen Roberto Mancini a mérkőzés utáni nyilatkozatában ("A bajnoki jelvény a kezünkben van"), de egyáltalán nem megnyugtató a csapat hívei számára az Inter formája.

A Juventus balszerencsés vereséget szenvedett Szicíliában. A remek Amauri dupláját a jelzőkkel nehezen illethető Del Piero kiegyenlítette. Ám az utolsó percben a Palermo megszerezte a győztes gólt. Nedvedet és Guanát, miután fejjel ütköztek, kórházba szállították megfigyelésre, de az orvosi jelentések szerint nincs nagy baj.

Olaszország, 32. forduló
Szombat
Roma-Genoa 3-2
Milan-Cagliari 3-1
Vasárnap
Atalanta-Inter 0-2
Catania-Napoli 3-0
Fiorentina-Reggina 2-0
Parma-Lazio 2-2
Sampdoria-Livorno 2-0
Siena-Udinese 1-1
Torino-Empoli 0-1
Palermo-Juventus 3-2
Az élcsoport: 1. Inter 72, 2. Roma 68, 3. Juventus 58 (31), 4. Fiorentina 56, 5. Milan 52, 6. Sampdoria 52

4

A Bundesligában a Bayern előnye immár 9 pont, nehéz elképzelni, hogy ne a bajor gárda legyen a bajnok, mindössze hét forduló van hátra. Ezúttal a liga egyik legdurvább játékosának tartott Mark van Bommel kiállítása után tíz emberrel harcolta ki a csapat a cseppet sem meglepő győzelmet, a góljait Lúcio, Ribéry (11-esből) és Lell szerezték.

Mindhárom magyar játékos pályán volt (Dárdai csak a hajrában) a maga csapatában, de ez nem az ő fordulójuk volt. A Hertha, valamint Hajnal Tamás Karlsruhéja és Huszti Szabolcs Hannoverje is egygólos vereséget szenvedett. Az idény során először, egyik csapat sincsen az első nyolcban.

Németország, 27. forduló
Bayern-Bochum 3-1
Dortmund-Leverkusen 2-1
Schalke-Rostock 1-0
Bielefeld-Karlsruhe 1-0
Stuttgart-Hamburg 1-0
Wolfsburg-Hannover 3-2
Hertha-Werder Bremen 1-2
Frankfurt-Nürnberg 1-3
Duisburg-Cottbus 0-1
Az élcsoport: 1. Bayern 57, 2. Schalke 48, 3. HSV 47 4. Werder 47, 5. Stuttgart 45.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor nem engedett, két ország sem írta alá az Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkozatot az EU-csúcson

Orbán Viktor nem engedett, két ország sem írta alá az Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkozatot az EU-csúcson

A magyar és a szlovák vezető is fenntartotta „vétóját”, pedig számos ország győzködte őket ennek ellenkezőjéről másfél órán keresztül a brüsszeli uniós csúcstalálkozón.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×