eur:
395.77
usd:
372.62
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Cristiano Ronaldo csodagólja volt a futballhétvége fénypontja - videókkal

Angliában a Manchester United könnyedén, az Arsenal és a Chelsea nehezen nyert a hétvégi fordulóban. Olaszországban az első öt helyezettből négy ugyancsak nem tudott nyerni, a Juve mérkőzését egy szurkoló tragikus balesete miatt elhalasztották. Németországban ugyancsak győzelem nélkül maradt az első öt helyezett. Spanyolországban december eleje óta először nem a Madrid és a Barcelona áll az első két helyen.

A Premier League-ben a Liverpool visszatért a győzelmek ösvényére, s nagyon fontos három pontot szerzett az Everton elleni Mersey-parti rangadón. Fernando Torres újra gólt szerzett. Ez volt 2008-ban az ötödik olyan mérkőzése, amelyen a Liverpool játékosai közül csak ő talált a kapuba, nem mellesleg február 2. óta tíz mérkőzéséből heten is a kapuba talált.

Nem feltétlenül ő volt a mezőny legjobbja, de az érdemei elvitathatatlanok az újabb sikerben. Az Everton ötpontos hátrányba került a Vörösökkel szemben, de a két csapat közötti párharc nem dőlt el. Főleg, hogy a Pool előtt hihetetlenül nehéz sorozat áll.

Nem dőlt el a bajnoki cím sorsa sem, hiszen a Liverpool mellett az első három helyezett csapat is kivétel nélkül győzött.

A Manchester United megint gálaelőadást rendezett az utóbbi hetekben erősen visszaesett Aston Villa ellen. Sir Alex Ferguson a mérkőzés előtt arról beszélt, hogy nagyon elégedett Wayne Rooney az utóbbi hetekben mutatott teljesítményével, függetlenül attól, hogy sorozatban hat mérkőzésen nem talált a kapuba.

Felidézte, hogy a Liverpool elleni rangadó után beszélt a Vörösök egyik edzőjével, Alex Millerrel, akivel egyetértettek abban, hogy Rooney pazarul futballozott. A Villa ellen is így tett, csak még rúgott két gólt. Megismételte őszi teljesítményét, ugyanis az őszi idényben is duplázott a birminghamiek ellen. Rooneyt ünnepelték, de - idézzük a Sunt - "Cristiano Ronaldo ellopta a show-t".

A portugál olyan trükköt mutatott be a soros góljánál (sarokkal küldte kapura a labdát, a védő, a dán Laursen lába között juttatva azt a kapuba), ami után Sir Alex sem hitt a szemének. A Főnök azt mondta a mérkőzés után: "A szünetben meg kellett néznem a felvételt, hogy lássam, mit is művelt valójában. Hihetetlen gól volt."


Cristiano Ronaldo október 27. óta mindössze egy, az Old Traffordon játszott bajnoki mérkőzésén nem talált a kapuba! Immár 35 gólnál tart az idényben, ami, aligha kell hangsúlyozni, elképesztő teljesítmény. Biztos esélyese immár az idei aranycipő-versenynek.

A Man Unitednél sokkal nehezebben győzött az Arsenal. Vagy legyünk tényszerűbbek: piszok mázlija volt. Az Ágyúsok Taylor két gólja miatt kétgólos hátrányba került az első félidőben, ráadásul Abou Diaby kiállítása miatt emberhátrányban is kellett játszania a 31. perctől.

Akkor úgy festett, hogy a londoni csapat végleg lemondhat a bajnoki címről. Most sem gondolom, hogy nagyon szép kilátásai lennének, de Wenger még bizakodik. Arra pedig az adott okot, hogy a csapata fordított.

A második félidő közepén Gallas és a tizenegyest értékesítő Van Persie hat perc alatt kiegyenlített, de még a 90. perc elején sem nyerésre a csapat. Akkor azonban, Fabregas lövése után két játékoson is megpattant a labda, s a másodikról, Jlloyd Samuelről a Bolton kapujába jutott. Bocsánat a rossz viccért: ez volt szegénynek az első gólja a mostani idényben.

A Chelsea könnyebb meccsre számított a Middlesbrough ellen, főleg Ricardo Carvalho korai fejes gólja után. Ám a Boro jól védekezett, a Chelsea csatárai meg nem voltak formában. Sőt, az utolsó negyedórában a vendégek háromszor is eltalálták a lécet vagy valamelyik kapufát - nem lehetne azt állítani, hogy szerencséjük lett volna.

Anglia, 32. forduló
Szombat
Bolton-Arsenal 2-3
Portsmouth-Wigan 2-0
Reading-Blackburn 0-0
Birmingham-Manchester City 3-1
Sunderland-West Ham 2-1
Derby-Fulham 2-2
Manchester United-Aston Villa 4-0
Vasárnap
Chelsea-Middlesbrough 1-0
Tottenham-Newcastle 1-4
Liverpool-Everton 1-0
Az élcsoport állása: 1. Manchester United 76, 2. Chelsea 71, 3. Arsenal 70, 4. Liverpool 62Az AS Roma mindössze 1-1-es döntetlent játszott régi mumusa, a Cagliari otthonában. Matteo Ferrari öngólja után a Farkasok futottak az eredmény után. Francesco Totti végül kiegyenlített, de a győzelmet nem sikerült megszerezni. Totti, bár végigjátszotta a mérkőzést, megsérült, szinte biztosan nem játszhat a Manchester United ellen.

Nem tudott nyerni az Inter sem, miután a Lazio ellen Hernán Crespo vezető gólját Tommaso Rocchi kiegyenlítette. A fekete-kékek legfeljebb annak örülhettek, hogy nem csökkent az előnyük a Romával szemben. Moratti elnök, állítólag a mérkőzés előtti nap tárgyalt José Mourinhóval - de a portugál tagadta, hogy szerződéskötésről állapodtak volna meg.

A Milan nagy bajban van, egyre inkább úgy fest, a piros-feketék lemondhatnak még a negyedik helyről is. Ezúttal az Atalanta nyert a San Siróban, Andrea Pirlo az utolsó percben büntetőt hibázott. Akkor a Milan már 10 emberrel játszott, Alessandro Nesta kiállítása miatt.

A vereséggel Carlo Ancelotti csapata visszacsúszott a hatodik helyre. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a Fiorentinát legyőzze az Udinese. A friuliai együttes látványos meccsen nyert, 1-1 után két válogatott csatára, Di Natale és Quagliarella szerzett egy-egy gólt.

Elhalasztották a Juventus és a Parma mérkőzését, miután a találkozó előtt egy Parma-szurkolót halálra gázolt egy Juventus-drukker által vezetett kisbusz. Bár egyelőre több változat is él a történésekről, valószínű, hogy szó sem szándékosságról, az esetnek semmi köze a futballklubok, illetve az ultrák rivalizálásához. Véletlen baleset történt - noha ez nem adja már vissza a 27 éves Matteo Bagnaresi életét.

Olaszország, 31. forduló
Szombat
Cagliari-AS Roma 1-1
Lazio-Inter 1-1
Vasárnap
Juventus-Parma elhalasztva
Udinese-Fiorentina 3-1
Milan-Atalanta 1-2
Empoli-Sampdoria 0-2
Genoa-Reggina 2-0
Livorno-Siena 0-0
Catania-Torino 1-2
Napoli-Palermo 1-0
Az élcsoport: 1. Inter 69, 2. Roma 65, 3. Juve 58 (30), 4. Fiorentina 53, 5. Udinese 50, 6. Milan 49December elseje óta először nem a Real Madrid és a Barcelona áll az első két helyen a spanyol bajnokságban. A királyi klub a Sevilla elleni győzelemmel megerősítette első helyét, de a katalán maguk elé engedték az utóbbi hat mérkőzésén 17 pontot gyűjtött Villarrealt.

A Villarreal ezúttal az egy héttel korábbi önmagára semmiben sem hasonlító Atlético Madridot verte meg, Casorla és Nihat góljaival. (A török csatár két gólt is szerzett.). Nem mondhatja a Barca, hogy a Villarreal érdemtelenül került elé: Manuel Pellegrini együttese néhány hete nyert a Nou Campban is.

A Barcelona már 2-0-ra vezetett a Betis pályáján a 17. percben. Eto'o volt a főszereplő, az egyiknél az ő helyzete után fejezte be Bojan Krkic az akciót, a másodikat ő maga lőtte. Ám gyorsan elfogyott a Ronaldinhót, Decót és Messit ezúttal is nélkülöző katalánok tudománya: a második félidőben a Betis, különösen Rafael Sobis és a német vb-bronzérmes Odonkor beállásából profitálva, fordított. (A nagy trió a BL-ben, a Schalke ellen sem lesz még harcképes.) Carles Puyol, a csapatkapitány azt mondta a mérkőzés után: "Egyetlen vereség nem lehet döntő a bajnoki cím szempontjából, de ez nagy visszalépés az utunkon."



Véget ért a Valencia nagy menetelése, a Mallorca ellen egy sima hármast kapott Koeman csapata a Mestallában. Az "El Che" alighanem csak a kupadöntő megnyerésével tehetné rendbe a szezonját.

A Real Madrid ellenben úton van az újabb bajnoki cím felé. Robinho csak az utolsó két percre szállt be, Van Nistelrooy sérült, de megint gólt szerzett Raúl (méghozzá Pazar egyéni alakítás után, a 290. találatával beérte Santillanát a klub örökranglistájának második helyén), s gólt szerzett két argentin, Gabriel Heinze és Higuain is. Heinze messze most játszott a legjobban, amióta a Madridhoz szerződött.

30. forduló
Szombat
Betis-Barcelona 3-2
Villarreal-Atlético Madrid 3-0
Vasárnap
Espanyol-Racing 0-3
Recreativo-Athletic Bilbao 1-1
Getafe-Osasuna 0-2
Almeria-Levante 2-1
Valencia-Mallorca 0-3
Valladolid-Zaragoza 2-1
Deportivo-Murcia 3-1
Real Madrid-Sevilla 3-1
Az élcsoport: 1. Real Madrid 65, 2. Villarreal 59, 3. Barcelona 58, 4. Atlético 50, 5. Racing 50

4

A meglepetések fordulója volt a hétvégi a Bundesligában: az első öt helyezett közül egyik sem tudott győzni. Így aztán a Bayern München előnye nem csökkent, noha a csapat csak döntetlent játszott a kieső helyen álló Nürnberg otthonában a bajor rangadón.

A korábban meglehetősen kevés lehetőséget kapott Lukas Podolski a hajrában megszerezte az egyenlítő gólt az utolsó percekben. Hitzfeld edző tartotta magát a két csapat 50. Bundesliga-találkozóján az ígéretéhez, nem pihentette a legjobbjait, de két középpályása, Van Bommel és a lábát tört Altintop hiányzása miatt így is fel kellett kicsit forgatnia a csapatot.

A forduló egyik legnagyobb meglepetését a kapaszkodó Energie Cottbus okozta, amely a Bayern München után a Herthát is legyőzte hazai pályán. Az ősszel még a Kaposvár csapatában szerepelt Dusan Vasziljevics, nyugodtan írhatjuk, kivételesen, ezúttal nem lépett pályára a Cottbusban. Dárdai Pál a 34. percben állt be a berlini csapatba.

A másik szenzációt a Duisburg okozta, brémai győzelmével. A Werder az utóbbi négy fordulóban 11 (!) pontot veszített, elbukta legutóbbi két hazai bajnokiját. Ezúttal Diego szabadrúgásgólja szinte semmit sem ért.

A Karlsruhe, nyerési esélyt elszalasztva, döntetlenre végzett a Barcelona elleni BL-mérkőzésre készülő Schalkéval (Hajnal Tamás végigjátszotta a mérkőzést), míg a Hannover ugyancsak 0-0-val zárt a bajnoki címvédő Stuttgart ellen. Huszti Szabolcs 78 percet játszott.

26. forduló
Péntek
Hansa Rostock-Wolfsburg 0-1
Szombat
Nürnberg-Bayern 1-1
HSV-Bielefeld 1-1
Leverkusen-Frankfurt 0-2
Werder-Duisburg 1-2
Karlsruhe-Schalke 0-0
Bochum-Dortmund 3-3
Vasárnap
Hannover-VfB Stuttgart 0-0
Energie Cottbus-Hertha BSC 2-1
Az élcsoport: 1. Bayern 54, 2. Hamburg 47, 3. Schalke 45, 4. Leverkusen 44, Werder 44.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×