Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Unsplash.com

Kiröhögik, szidják, a ronda ökörért mégis minden kínai rajong – videó

Váratlan közönségsikerré vált Kínában egy kezdetleges animációja és nehezen követhető története miatt bírált rajzfilm, amely az internetes gúny és az abból fakadó kíváncsiság hatására néhány nap alatt országos ismertségre tett szert – közölte a kínai állami média hétfőn.

A Niu Lai (Az ökör érkezése) című kínai animációs filmet augusztus 5-én mutatták be, kezdetben azonban szinte teljes érdektelenség övezte. Az első kilenc napban mindössze 7169 jüan (332 ezer forint) jegybevételt ért el, és összesen 236-an váltottak rá jegyet.

A fordulatot az hozta, amikor a film kezdetleges látványvilágáról, merev karaktermozgásairól és szokatlan történetéről készült részletek, valamint gúnyos bejegyzések terjedni kezdtek a kínai közösségi médiában. A negatív visszhang egyre több néző kíváncsiságát keltette fel, a mozik pedig az érdeklődés növekedésével további vetítéseket iktattak műsorukba.

A Lighthouse Professional kínai jegyértékesítési platform valós idejű adatai szerint a film összbevétele hétfőn 11 óra után átlépte a 10 millió jüant (463 millió forint).

A film egy borjú történetét meséli el, aki egy álomszerű utazás során egy pacsirta segítségével tanul a szeretetről, a bátorságról, a kitartásról és az önfeláldozásról. A történetet azonban sok néző nehezen követhetőnek találta.

A kritikusok kezdetlegesnek nevezték a film látványvilágát, merevnek és akadozónak a karakterek mozgását, a szinkront pedig zavarónak találták. Többen a történetet is nehezen követhetőnek, illetve túlságosan gyerekesnek minősítették.

A film gyakorlatilag reklámkampány nélkül került a mozikba, alkotógárdája pedig mindössze két főből állt. A kínai sajtó a váratlan népszerűséget „inverz sikerként” jellemezte: a nézőket nem a kedvező kritikák, hanem éppen a negatív visszhang és az abból fakadó kíváncsiság terelte a mozikba.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×