A Junior Prima díjjal azokat a 30 év alatti művészeket jutalmazzák, akik a maguk műfajában és korosztályában a legjobbak. Ebből két dolog derülhet ki: egyrészt nagyon-nagyon fiatal, a másik pedig, hogy nagyon tehetséges. Mi hozhatta ezt az elismerést?

Nyilván az ember ilyenkor végiggondolja a megelőző munkákat, és biztosan eszerint is döntenek ilyenkor, hogy ki mennyire van jelen, milyen jelentős szerepeket kapott az elmúlt időszakban, és azt hogyan teljesítette. De az talán a fontos, hogy hogyan dolgozik az ember, milyen szorgalommal és odaadással végzi a munkáját, és aztán ennek a gyümölcse az, hogy milyen szerepeket játszhat el. Ez ok-okozat. Azért kaphattam meg talán ezt az elismerést, mert sokat dolgozom, és próbálom a lehető legjobban tenni.

Tizenkét szerepe van jelenleg a Vígszínházban, illetve a Pesti Színházban, és jön rövidesen a tizenharmadik, az Egy nő anatómiája. Ez azt sejteti, hogy Márkus Luca életének a nagy része a színházban zajlik.

Ez így is van. Az estéim nagy részét a színház épületében töltöm, de nagyon élvezem ezt, most még ebben az életszakaszban ez teljesen rendjén van, és örülök, hogy ennyi és ennyiféle munkát kapok, hogy estéről estére mást kell csinálnom, akár a műfajokat, akár a karaktereket tekintve. Van egyfajta sokszínűség, amit én nagyon élvezek, és ezért sem érzek ilyen nagy fáradtságot. Nagyon ritkán mondom ki azt a mondatot, hogy de jó lenne, ha kicsit lazább lenne. Persze vannak pillanatnyi fáradtságok, de alapvetően én nagyon élvezem ezt most.

Korábban a társulattól megkapta a Varsányi Irén-emlékgyűrűt, aztán a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. Még különösebben hangsúlyos, amikor a társulat, maguk a kollégák szavaznak meg egy ilyen elismerést?

Igen. Nyilván minden díjnak nagyon örül az ember, és így a Junior Primának is nagyon örültem, és óriási megtiszteltetés, de azért az, amikor a Ruttkai Éva-díj kapcsán a társulat tagjai döntenek így, az talán a legfontosabb visszacsatolás, hogy az ember jól végzi a dolgát. Mégis ők azok, akik ott vannak körülöttem a nehezebb pillanatokban, a küszködéseim során, egy-egy próbafolyamatot végigkövetnek velem, és ők néznek az én szemembe a színpadon, és ezért nagyon nagy öröm volt, amikor megszavazták nekem ezt a díjat.

Fontos a társulat, a társulati lét, egyáltalán csapatban dolgozni?

Nagyon fontos, persze. Szerintem csapat nélkül nincsen színház, legalábbis nagyon nem mindegy, hogy milyen közegben alkot az ember, és kikkel tud összekapaszkodni. Szerintem ez a legfontosabb. Én legalábbis mindig csapatjátékosnak gondoltam magam, és az a legfontosabb, hogy ha körbenézek, akkor azt tudjam mondani, hogy én itt jól érzem magam, és szívesen jövök ezek közé az emberek közé. Ez most így van, és én emiatt nagyon-nagyon boldog vagyok.

Négy éve tagja a Vígszínháznak, rögtön az egyetem után ott kezdett. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, akkor ez egyenes útnak mondható: a debreceni Ady Gimnázium, amit azért úgy szoktak emlegetni, mint a Színház és Filmművészeti Egyetem előszobája, utána elsőre felvették az egyetemre, és utána rögvest a Vígszínház. Volt ebben nagy elszántság, elhatározás, tudatosság, vagy azért az is kellett hozzá, hogy jól alakultak a dolgok?

Ez nagyon sok összetevős. Persze, én is kellettem ahhoz, hogy elsőre felvegyenek az egyetemre, de az sem elhanyagolható tényező, hogy abban az évben éppen Marton Lászlóék indítottak osztályt. Nagyon fontos ilyenkor, hogy az adott osztályfőnökök mire vágynak, kikre kíváncsiak, milyen ízlésük van, és azért ez nyilván nem egyforma. Lehet, hogy ha egy évvel később próbálkozom, akkor nem ez lett volna a helyzet. Egyenesnek tűnik, és valójában az is, ez egy óriási szerencse, hogy nekem azonnal adódtak munkák, és azonnal volt helyem a Vígszínházban, de azért e mögött nagyon sok munka van.

A közösségi oldalán egy ismerős bejegyzésében én azt olvastam, hogy Márkus Luca kisugárzása olyan, hogy ha melléteszek egy doboz friss tojást, akkor ott öt perc alatt tíz kiscsirke fog kikelni. Ez egy belső energia, ami ott van a hétköznapokban, vagy ez inkább színpadi energia?

A legtöbb környezetemben lévő ember általában azt szokta mondani, hogy jó mellettem lenni. Valószínűleg ez onnan fakad, hogy alapvetően hajlamos vagyok a boldogságra, vagy az életszeretetre, és nagyon sok apró dolognak tudok örülni, és próbálom is észrevenni ezeket az apró szépségeket az életben, a mindennapokban, és szerintem ez hatással van rám, és ezáltal hatással van a környezetemre is. Ebben nem sok tudatosság van, hanem valahogy így vagyok összerakva, ez az, ami egyfajta mozgatórugó az én életemben, és talán ezért tudom a szakmát is jó kedvvel és játékkedvvel csinálni, mert sok minden más van mellette, ami közben engem feltölt.