Infostart.hu
eur:
355.92
usd:
311.7
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál
Az idén Széchenyi-díjjal kitüntetett Halmos Béla, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a zenetudomány kandidátusa, népzenekutató, előadóművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára a II. Táncház Napja rendezvényen a budapesti Liszt Ferenc téren 2013. május 4-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Soós Lajos

Közös karácsonyi dallal emlékeznek a táncházmozgalom atyjára a neves alkotótársak

Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Gryllus Dániel, Fábián Éva és Ferenczi György is részt vállalt a Jantyik testvérek ötletében, hogy a Szent karácsony szép meséjével idézzék meg Halmos Béla emlékét.

Nyolc éve hunyt el Halmos Béla prímás, népzenekutató, a táncházmozgalom atyja. Születésének hetvenötödik évfordulója alkalmából most egy közös dallal tisztelegnek emléke előtt egykori munkatársai, barátai – írja az Index.

A debreceni PG Csoport alapítóit, Jantyik Zsoltot és Jantyik Csabát is rengeteg közös munka és személyes barátság fűzte a nyolc éve elhunyt zenészhez. „Tizenkét évvel ezelőtt dolgoztunk először Halmos Bélával. Szerette ezt a számot, játszottuk koncerteken, és fel is vettük az ő énekével és hegedű játékával az A 38 Hajón” – emlékezett vissza Jantyik Zsolt.

Szent karácsony szép meséje című dalról van szó, a Jantyik testvérek úgy gondolták, hogy Halmos Béla születésének hetvenötödik évfordulója alkalmából újra gondolják a zenész egykori neves alkotótársa, Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Gryllus Dániel, Fábián Éva, Ferenczi György közreműködésével.

„Kicsit átalakítottuk, másképp öltöztettük fel az eredeti dalt – mondta Gryllus Dániel a lapnak. – Nagyon jó érzés, hogy még egyszer együtt muzsikálhatunk Bélával, Ferivel, Mártival, Évával, Gyurival és a Jantyik testvérekkel. Szép karácsonyi dal és méltó megemlékezés.”

Halmos Béla 2010. december 18-án az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt, itt tudja meghallgatni a beszélgetést.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon
Bejelentés

Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Minden hőmérsékleti rekord megdőlt, Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás – közölte Magyar Péter.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Már Putyin is elismeri, hogy baj van, ledarálták az orosz üzemanyag-hálózatot - Háborús híreink kedden

Már Putyin is elismeri, hogy baj van, ledarálták az orosz üzemanyag-hálózatot - Háborús híreink kedden

Az ukrán drónok hetek óta folyamatosan támadják az orosz energetikai infrastruktúrát. Már Vlagyimir Putyin orosz elnök is elismerte, hogy az üzemanyag ellátással akadnak problémák. Jelentések szerint országszerte korlátozzák, hogy az autósok mennyit tankolhatnak. A frontvonalak továbbra is fagyottnak tűnnek, Moszkva csigalassúsággal próbál áttörést elérni Donyeck és Zaporizzsja megyékben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×