eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Scorpions-koncert hétfőn az Arénában

A német hard rock történetének egyik legfontosabb zenekara, a Scorpions ad koncertet február 29-én hétfőn a Budapest Sportarénában, az együttes 50. születésnapját ünneplő világkörüli turné keretében.

A jubileumhoz, illetve a 2014 februárjában megjelent 19. stúdiólemezhez, a Return to Foreverhöz kapcsolódó koncertsorozat tavaly májusban indult Kínában és idén tavasszal ér véget.

A Scorpions Prágából érkezik Budapestre, a magyar fővárosból pedig Kassára indul tovább. Az építést már vasárnap megkezdik az Arénában, a 22 fős utazóstáb munkáját 36 magyar segíti, ebből öt technikus a koncert alatt is folyamatosan dolgozni fog - közölte a szervező Live Nation az MTI-vel.

A színpad teljes háttérfala egy óriási kivetítő, ami a 240 négyzetméteres, kétszintes pódiumot még nagyobbnak mutatja. A bal és jobb szélen, illetve középen is tartozik kifutó a színpadhoz, a középső egy miniporondban végződik.

A kapunyitás hétfőn 18 óra 30 perckor lesz, előzenekar nélkül, 20 óra magasságában lép színpadra a Scorpions, amely a tervek szerint mintegy két órát fog játszani. A legnagyobb slágerek mellett a zenészek egyénileg is megmutathatják virtuóz hangszeres tudásukat az este folyamán.

Az 1965-ben Hannoverből indult, Rudolf Schenker gitáros által alapított Scorpions öt évtized alatt Németország és a kontinentális Európa egyik legsikeresebb rockcsapatává vált. Több mint 100 millió albumot adott el, több ezer koncertje volt, a világ szinte minden részét bejárta, fellépett többek között Rio de Janeiróban, Tokióban, Moszkvában, Washingtonban, Dubaiban, Párizsban és Berlinben is. Amerikában számos kiemelkedő zenekar, köztük a Smashing Pumpkins, a Green Day, a Korn, a System of A Down és a Queensryche dolgozott fel Scorpions-dalt az elmúlt években. A Rock You Like A Hurricane-t több mint 150 különböző változatban rögzítették.

1988-ban a Scorpions volt az első nyugati rockbanda, amely (öt telt házas) koncertet adott az akkori Szovjetunióban, Leningrádban. De úttörők voltak Kínában és Délkelet-Ázsiában is, rengeteg helyen léptek fel elsőként a nyugati zenekarok közül.

A csapat a nyolcvanas évekre lett világszerte ismert, befutott zenekar, a rendszerváltoztatásnak a Wind of Change című dallal állított emléket. Klaus Meine énekes és Schenker fellépett az Omega 1994-es népstadionbeli esős koncertjén: Kóbor és Meine együtt énekelte magyarul a Fekete pillangót, angolul a Wind of Change-et. Ezt viszonozta 2009-ben Budapesten a Sportarénában, majd Kassán a Scorpions-koncerten Kóbor János és Molnár György gitáros. A Scorpions 1995-ben angol nyelven, White Dove címmel feldolgozta a Gyöngyhajú lányt.

A két együttes 2014 júniusában, a rendszerváltoztatás 25. évfordulóján, több tízezer ember előtt ismét együtt lépett fel a budapesti Hősök terén.

A Scorpions jelenlegi felállásában Rudolf Schenker és Klaus Meine mellett Matthias Jabs gitározik, Pawel Maciwoda basszusgitáron játszik, James Kottak dobol.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×