Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Új albummal és nyári koncerttel tér vissza a Blur

Új stúdióalbummal és nyári londoni koncerttel tér vissza az 1990-es évek ikonikus britpop csapata, a Blur.

Az együttes egy sebtében összehívott londoni sajtótájékoztatón csütörtökön jelentette be visszatérését, alig néhány hónappal azután, hogy frontemberük, Damon Albarn úgy nyilatkozott: új album nincs a láthatáron, zenésztársaival más projekteken dolgoznak.

A csütörtöki tájékoztatás szerint a The Magic Whip (A csodaostor) című új albumot részben Hongkongban vették fel, és azt a városban lezajlott politikai zavargások mellett egy észak-koreai utazás inspirálta. Az április 27-én megjelenő lemez lesz a csapat első stúdióalbuma a 2003-as Think Tank óta.

A Blur tagjai azt is közölték, hogy a londoni Hyde Parkban nagyszabású koncertet adnak június 20-án. A popbanda 2003-as feloszlása óta kizárólag élő koncertekre állt össze, legutóbb a 2012-es olimpia záróünnepségén zenéltek együtt.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×