Robert Nesta Marley néven született a karibi sziget egyik eldugott falujában, egy fehér apa és egy fekete tinédzser lány gyermekeként. A zenei karrier reményében tizennégy évesen ment Kingstonba, ahol a reggae atyjának számító Joe Higgs vette szárnyai alá. Õ hozta össze a Wailers együttest, amelyben Marley mellett a műfaj másik két legendája, Peter Tosh és Bunny Livingstone zenélt. Jóllehet volt néhány helyi sikerük, túl messzire nem jutottak, így 1966-ban a feloszlás mellett döntöttek. Marley megnősült, fél évig egy amerikai autógyárban dolgozott, majd hazatérve újjáalakította a Wailerst.

Kutatni kezdte a reggae spirituális gyökereit és eljutott az etiópiai eredetű rasztafari szektához, amely Hailé Szelasszié etióp császárban látta a megváltót. Élete, személyisége is megváltozott: nem csak a jellegzetes, fürtökbe font raszta-frizurát kezdte hordani, visszatért az afrikai gyökerekhez, évekkel megelőzve az Egyesült Államokbeli "afro-amerikai" ébredést. A Wailers nem csak szórakoztatni akart, kiállt az elnyomottak, a szegények mellett, a hitről és a szabadságról énekelt, amibe beleértették a marihuána fogyasztásának szabadságát is.

A Wailers első, Jamaicán kívül is terjesztett lemeze 1973-ban jelent meg, Marley neve a következő évben lett világszerte ismert, amikor Eric Clapton feldolgozta I Shot the Sheriff című szerzeményét. A Wailers 1974a soul nagy csillagának számító Sly and the Family Stone előzenekaraként mutatkozhatott be az amerikai közönségnek, néhány előadás után azonban kirúgták őket a turnéból: sokkal nagyobb sikerük volt, mint a fő attrakciónak. Nem sokkal később Tosh és Livingstone a szólókarrier reményében kilépett (mindkettő sikeres lett, de korántsem annyira, mint Marley, Tosht 1987-ben máig tisztázatlan körülmények között lőtték le.)

Marley új zenészekkel folytatta, a vokálban helyet kapott felesége, Rita is. 1975-ben jelent meg Natty Dread című albuma, ezen hallható a No Woman, No Cry, egy év múlva a Rastaman Vibration már az amerikai lemezlistán is előkelő helyet ért el. Teltházas koncerteket adott, rengeteg lemezt készített, világsztárnak számított, Jamaicában azonban még ennél is többnek: élő legendának, prófétának, a nemzet hangjának. Népszerűségét kihasználva törekedett a zűrzavaros hazájában szemben álló politikusok kibékítésére, emiatt merényletet is megkíséreltek ellene. A zenész még ezután is a béke hangján beszélt, végül sikerült elérnie, hogy az ősi ellenfelek nyilvánosan, stílszerűen egy Marley-koncerten békejobbot nyújtsanak egymásnak.

Sorra követték egymást kiváló albumai (Exodus, Kaya, Babylon By Bus, Survival), a színpadon valóságos extázisban zenélt és lüktető muzsikájával hallgatóságát is magával ragadta. Épp egy amerikai turnéra készült, amikor 1981 tavaszán a New York-i Central Parkban kocogás közben összeesett, az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy rákbetegségben szenved, a kór átterjedt agyára, tüdejére és májára is. Alig 36 évesen, 1981. május 11-én halt meg, temetését nemzeti gyász követte, díszsírhelyet kapott Kingstonban, ahol múzeuma is van.

Zenéje ma is él, örökségét viszi tovább Ziggy fia, számait újra és újra feldolgozzák, de azért a Redemption Song, a Get Up, Stand Up, a One Love, az Is This Love az eredeti változatban a legjobb. Marley bekerült a Rock Dicsőségcsarnokába, még évtizedekkel halála után is a legjobban kereső hírességek között van, sőt nevét viseli az első marihuána-világmárka, amelyet az év végétől akarnak a kannabiszt legalizáló amerikai szövetségi államokban, majd világszerte árulni. Első európai szobrát a Bánátban, Diószegpusztán (Banatski Sokolac) állították fel 2008-ban. Hetvenedik születésnapjára világszerte koncertekkel emlékeznek, Jamaicában egyhónapos rendezvénysorozattal tisztelegnek előtte.