Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
323.92
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Vígszínház - Csak Eszenyi Enikő pályázott

Egy pályázat érkezett a Vígszínház igazgatói posztjára a határidő lejártáig - közölte szerdán az MTI érdeklődésére a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága. A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő, aki már korábban is jelezte, hogy pályázni fog, szerdán megerősítette: beadta pályázatát.

Mint a Vígszínház honlapján olvasható, Eszenyi Enikő folytatni kívánja a megkezdett szakmai munkát, ezért újra indult a pozícióért. Új pályázatának címe: Nyitott színház 2015-2020.

A Főpolgármesteri Hivatal az MTI kérdéseire küldött írásos válaszában nem nevezte meg a pályázót, mivel - mint írták - nincs hozzájáruló nyilatkozatuk ehhez.

Tájékoztatásuk szerint a szakmai bizottság munkájában az előadóművészeti törvénynek megfelelően az érintett bizottság négy, a miniszter egy, az előadóművészeti szervezet közalkalmazotti (üzemi) tanácsának egy, a reprezentatív szakszervezet egy és a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője vesz részt.

A Főpolgármesteri Hivatal közlése szerint a szakmai bizottság ülésének időpontját még nem tűzték ki. Mint írták, hozzájáruló nyilatkozat hiányában a bizottság tagjainak névsorát sem hozhatják nyilvánosságra.

A Fővárosi Közgyűlés novemberi ülésén a bizottságba Hassay Zsófia és Orbán Gyöngyi képviselőket delegálta.

A pályázatot a benyújtási határidőt követő harminc napon belül kell elbírálnia a szakmai bizottságnak. A munkakör betöltéséről - a bizottság véleményét is mérlegelve - a Fővárosi Közgyűlés soron következő képviselő-testületi ülésén dönt.

A kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört 2015. július 1-jétől 2020. június 30-ig töltheti be a nyertes.

A Vígszínház vezetésére másfél éven belül harmadszor hirdettek pályázatot. A 2013. július 26-án kiírt első pályázatot a közgyűlés eredménytelennek nyilvánította, mert egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének támogatását. A 2013. december 3-án, másfél éves időtartamra kiírt második pályázaton az egyedüliként induló Eszenyi Enikő nyerte el a posztot. Megbízatása 2015. június 30-ig szól.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Tomás Sedlacek: Magyarország lehet a régió vezető ereje, amire régóta várunk

Tomás Sedlacek: Magyarország lehet a régió vezető ereje, amire régóta várunk

Manapság divat kritizálni Európát, de a kontinens igazi vezető nélkül épített valami egyedülállót - mondta a Portfolionak adott interjúban Tomás Sedlacek cseh közgazdász-filozófus, aki a múlt héten a Budapest Economic Forum konferencián tartott nagysikerű előadást. A világhírű szakember szerint a következő évtizedek akár az Európai Unió évtizedei is lehetnek, Magyarország pedig olyan vezére lehet Közép-Kelet-Európának, akire már régóta vártunk. Sedlacek szerint az euró bevezetése ahhoz hasonlítható, amikor valaki egy jó egyetemen szerez egy jó diplomát, ha a magyar euró sikertörénet lesz, akkor pedig hamarosan a csehek és a lengyelek is követhetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×