Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
327.44
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén

Elhunyt Dallos Ibolya

Életének 73. évében, hosszú betegség után elhunyt Dallos Ibolya, a Budapest Bábszínház művésze - közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.

Dallos Ibolya a bábszínészképző tanfolyam elvégzése után 1961-ben lett az Állami Bábszínház, majd 1992-től annak jogutódja, a Budapest Bábszínház tagja.

"Több mint 50 éven át tehetséggel és nagy odaadással szolgálta színházát és az egész bábműfajt. Szerepein keresztül állandó kapcsolatban volt gyermekközönségével, így sokan a mai szülők közül még emlékezhetnek alakításaira" - olvasható a közleményben.

Dallos Ibolya már pályája elején fontos szerepeket játszott, többek között a Hófehérke címszerepét, Cukor anyót, Bálint Ágnes Az elvarázsolt egérkisasszony című darabjának élő szerepét vagy A fából faragott királyfi Bartók-mű bábadaptációjának Tündérét.

A 80-as évektől játékmesteri és rendezőasszisztensi feladatokat látott el. A színház repertoárján szereplő régebbi produkciók felújításait végezte, különös tekintettel a színház külföldön is nagy sikert aratott zenés darabjaira. A Háry Jánosban eleinte még ő játszotta Mária Lujza szerepét, majd a 90-es évektől a darab felújításaiban vett részt mint rendezőasszisztens. Évtizedeken át rendezőasszisztensként gondozta a színház világjáró előadását, a Diótörő bábszínpadi adaptációját.

"Személyében egy, a műfajt és színházát szerető, elhivatott művészt vesztettünk el" - írja a Budapest Bábszínház.

Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Akkora bombát találtak Budapesten, hogy 200 méteres körzetben le kell zárni mindent

Akkora bombát találtak Budapesten, hogy 200 méteres körzetben le kell zárni mindent

Második világháborús szovjet bomba miatt zárják le vasárnap Budapest XVIII. kerületének egy részét. A FAB-100-as rombolóbombát egy építkezésen találták meg az Üllői út 404. szám alatt, de állapota miatt nem lehet biztonságosan elszállítani, ezért a tűzszerészek a helyszínen hatástalanítják. Október 18-án reggel fél kilenctől a rendőrség mintegy 200 méteres körzetben kiüríti és lezárja a területet. A korlátozás a gyalogos- és autóforgalmat, a tömegközlekedést, valamint az Üllői út több szakaszát és a környező lakóépületeket is érinti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×