Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
327.2
bux:
143857.56
2026. október 14. szerda Helén

10 év halt meg Bessenyei Ferenc

Tíz éve, 2004. december 27-én hunyt el Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze, a magyar színművészet óriása.

1919. február 10-én született Hódmezővásárhelyen, egy ötgyermekes, elszegényedett kereskedőcsalád legidősebb fia volt. Anyja varrásból tartotta el gyermekeit, boltossegéd apja öngyilkos lett, amikor Ferenc 16 éves volt, a tragédia egész életére rányomta bélyegét. Nem végzett színi tanulmányokat, pályáját szülővárosának önképzőkörében kezdte, majd a város nyári színházában lépett fel. 1940-ben tagja lett a szegedi Városi Színháznak, ezután rövid ideig Miskolcon, a Budai Színházban, majd a pécsi Nemzeti Színházban játszott. Huszonöt évesen lett a budapesti Nemzeti Színház tagja, de a világháború után nem vették vissza. Újra vidékre került, családjával albérletekben tengődött, s csak 1950-ben szerződött véglegesen az ország első társulatához.

Mesébe illő sikerrel robbant be a köztudatba, és vette át rövid idő alatt azt a vezető férfiszínészi posztot, amelyet a negyvenes években Básti Lajos töltött be. Elhalmozták jobbnál jobb szerepekkel, rengeteget dolgozott, ám a házassága válságba került. Kollégái, felettesei zseniális színésznek tartották, de nehezen viselték természetét, szóvá is tették renitens viselkedését, rabiátusságát, szabadszájúságát.

Kiemelkedő alakításait nehéz lenne felsorolni, a magyar drámairodalom szinte valamennyi hősét eljátszotta: volt Ádám (Madách: Az ember tragédiája), Bánk bán (Katona József), Kossuth (Illyés: Fáklyaláng), Görgey (Németh László: Az áruló). Robusztus termete, zengő orgánuma, elegáns, szuggesztív egyénisége, intellektuális ereje, elementáris erejű szerepformálása a hős karakterek megjelenítésére predesztinálta.

Minden darabban mágnesként vonzotta a közönséget, szilárd és kikezdhetetlen hősöket állított színpadra, ami az akkori politikai vezetés számára is kapóra jött. A drámától a musicalig minden műfajban otthonosan mozgott, a Fővárosi Operettszínházban is bizonyította sokoldalúságát. Ötvenöt játék- és tévéfilmben játszott, egyebek közt a Dúvadban, az Egy magyar nábobban, az Egri csillagokban, A fekete városban.

1956. október 23-án, a forradalom kitörésekor egyetemisták vitték a Bem térre, ahol szavalt a tömegnek. Megválasztották a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának elnökévé, s mindezekért a bukás után szilenciummal kellett bűnhődnie.

A hatvanas évek elején a Madách Színházhoz, majd a Nemzetihez, 1973-ban ismét a Madáchhoz, 1980-ban újra a Nemzetihez igazolt. A 2000-ben bekövetkezett váltáskor a korábbi társulattal maradt, és a Pesti Magyar Színház művésze lett. Ekkorra már a tőle megszokott dörgedelmes hang, a hősi szerepkör, mindaz, ami egykor az elismerést hozta számára a közönség udvarias, hűvös reakciójával találkozott. A közvélemény ezt azzal magyarázta, hogy a régi eszköztárhoz görcsösen ragaszkodó színész mellett elrohant a világ.

Musicalszerepei révén - főleg mint Tevje, a Hegedűs a háztetőn tejesembere - újra a csúcsra emelkedett. Ez a karakter hosszú ideig legalább olyan mértékben összeforrott a nevével, mint egykor Kossuthé vagy Othellóé. A nyolcvanas évek végétől már ritkábban szerepelt filmen és a tévében, színpadon azonban továbbra is fellépett. Életművének nagyon fontos része volt előadóművészi tevékenysége is, csodálatosan mondott verset, 1973-tól 2000-ig előadóestjeivel az egész országot többször bejárta.

Színházától 1997 februárjában a János vitéz 100. előadásán Bagó szerepében búcsúzott, végleges színpadi búcsúja 2001 májusában a József Attila Színház Légy jó mindhalálig előadásán volt, ahol Pósalaky urat játszotta. Kiköltözött Pilisborosjenőre, majd élete végén lajosmizsei tanyáján élt visszavonultan. Lovakat tartott, 82 éves koráig lovagolt. Úgy vélte, "az a csodálatos a lovaglásban, hogy egyszerre találkozom az élőlénnyel és a természettel. (...) A természettel való találkozás megbékéltet a zűrzavaros világgal". Lajosmizsén hunyt el 2004. december 27-én, 85 éves korában.

Művészi munkáját 1953-ban és 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el, 1954-ben érdemes művész, 1970-ben kiváló művész lett. 1989-ben a Nemzeti Színház örökös tagjává választották, 1997-ben lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2000-ben megkapta a nemzet színésze címet.

Bessenyei Ferenc négyszer nősült, rövid ideig felesége volt Váradi Hédi színésznő is. Első házasságából iker leánygyermekei születtek. Életének utolsó társa, B. Élthes Eszter Férjem, a komédiás címmel írt róla könyvet, amely 2004-ben jelent meg. Szülővárosában a nevét vette föl a művelődési központ.

Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár. Tótth András szerdán megszólalt döntésével kapcsolatban és cáfolta, hogy ennek köze lett volna a CATL debreceni konferenciájával kapcsolatos vitához. Kedd este lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is, utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője is, nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is a lemondást fontolgatja, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. A kormány délután bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt eljárást indít egy közel 3 milliárd forint értékű tanácsadói szerződés ügyében, amelyet verseny nélkül, 3 nap alatt kötöttek meg, a nyertes kiléte pedig valószínűleg már az eljárás megindítása előtt eldőlt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×