Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
325.52
bux:
143872.84
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Meghalt Dobay Dezső színházigazgató

Meghalt Dobay Dezső színházigazgató - számolt be a Hír24. Az RS9 Színház alapítója múlt hét pénteken hunyt el.

A színház.hu idézi Dobay Dezső egyik korábbi interjúját, amelyet a Pepita Magazinnak adott és az RS9 indulásáról beszélt benne.

Mint akkor elmondta a második független színházi épület voltak Budapesten, amihez az engedélyt még a BRFK-tól kellett kérniük 1988-ban. Végül Csiha Judit egykori MSZMP-s, MSZP-s, jelenleg DK-s poltikus intézte el nekik, hogy papír nélkül is elkezdhessék a munkát.

"Az ezredforduló táján azonban a fiatalok érdektelenek lettek, nem foglalkoztak a színházzal. Hogy miért? A tömegkulturális borzalom beindulása óriási károkat tett az agyakban, a szívekben. A város sem támogatott minket" - mondta.

Az RS9 Színház Budapest VII. kerületében, a Rumbach Sebestyén utca 9-ben található. 1990-ben a Soros Alapítvány támogatásával jött létre. Az első bemutatója 1990-ben Witold Gombrowicz Operetkája volt, Lábán Katalin és Dobay Dezső rendezte, és Lengyelországban rögtön díjat nyertek vele a Lengyel Színpadi Művek Szemléjén - olvasható a Wikipedián.

Dobay Dezső életművéről honlapján olvashatnak bővebben. Temetéséről később intézkednek - közölte az RS9.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×