Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Kedden vesznek búcsút Lelkes Pétertől és Lelkes Ágnestől

Kedden, május 21-én 14 óra 30 perckor vesznek végső búcsút a Lelkes-testvérpártól, Lelkes Péter zongoraművész-újságírótól és Lelkes Ágnes színművésztől az óbudai temető szóróparcellájában - tudatta a Madách Színház.

Lelkes Pétert életének 86. évében váratlanul, február 22-én érte a halál, Lelkes Ágnes pedig életének 89. évében, március 15-én hunyt el.

Lelkes Péter 1927. június 25-én született, már gyerekkorában zongorázni tanult szülei biztatására. Zongora-zeneszerzés szakon végezte tanulmányait, amellett, hogy zongoraművész lett, az írás volt a másik szenvedélye. Változatos zenei pályafutást tudhat maga mögött: 1946-ban Münchenben Josephine Bakert kísérhette zenekarával, majd Svájcban is fellépett. Az 1972-es müncheni olimpián sporttudósítóként tevékenykedett Szepesi György mellett.

Nagy sikert aratott Bing Crosbyval és Johnny Weissmüllerrel készített rádióriportja. 1974-es amerikai turnéján Karády Katalin is meghallgatta játékát. Hazatérése után műsorokat szervezett, konferált, neves előadóművészekkel, köztük Simándy Józseffel, Pitti Katalinnal, Ruttkai Évával, Váradi Hédivel dolgozott együtt. Lelkes Péternek több könyve is megjelent, köztük a Váradi Hédiről szóló, Júliától Stuart Máriáig című kötet.

Lelkes Ágnes 1924. április 24-én született, 1957-től volt a Madách Színház tagja. Pályáját az Országos Színészegyesület színészképző iskolájának elvégzése után 1946-ban Győrben kezdte. 1948-ban Miskolcon, 1949-ben Pécsett, 1951-ben a Magyar Néphadsereg Színházában, a mai Vígszínházban játszott. Naivaként indult a karrierje, később karakterszerepeket játszott, például a Madách Színház híres Hamlet előadásában a Színészkirálynét alakította. 1979-ben érdemes művészi címmel ismerték el munkásságát.

Lelkes Ágnest a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×