Infostart.hu
eur:
392.86
usd:
340.19
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Zorán: új lemez és jubileumi koncert

December 29-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet Zorán. Az énekes elmondta: bár az elődintézményt is beleszámítva tizedik koncertjére készül az Arénában, még mindig nagyon várja a fellépést.

"Minden előadó számára egészen különleges élmény az Arénában színpadra lépni. Nem lehet elmagyarázni, milyen érzés, amikor az ember felmegy arra a dobogóra, és egyszer csak mellbe löki az a tízezer embernyi érdeklődés" - beszélt a helyszínhez való kötődéséről Zorán.

Az év végére tízes szériává bővülő fellépéssorozat még az Aréna helyén álló egykori Budapest Sportcsarnokban kezdődött 1992-ben. "Első alkalommal magam is némi megroggyanást éreztem itt, persze az első dalok után minden helyrebillent" - idézte fel az előadó.

Mint hozzátette, a tizenkilenc évvel ezelőtti koncert egy szimfonikus felállással indult, ez most közös lemezkiadójuknál is szóba került, mikor Sting is szimfonikus átdolgozással járt Budapesten.

Zorán elmondása szerint a 2011. végi koncert is tartogat újdonságot, hiszen várhatóan októberben jelenik meg legújabb szólólemeze. "Hétfőn megyünk be a stúdióba, és kezdjük meg a felvételeket. A dalokat döntően Presser Gábor és Sztevanovity Dusán írták, de közreműködtek más szerzők is" - árulta el.

Mint Zorán hangsúlyozta, az új lemeznek fontos szerepe lesz az évzáró koncerten; a friss számok egy külön bemutató blokkban fognak szerepelni. Az este nagyobbik felében azonban korábbi dalok hangzanak el, ezt a közönség minden bizonnyal el is várja - fűzte hozzá az énekes.

Címlapról ajánljuk
Hormuzi-szoros: Trump türelmetlen, gyorsítani próbál a NATO

Hormuzi-szoros: Trump türelmetlen, gyorsítani próbál a NATO

Már több mint húsz ország, többségében NATO-tagországok csatlakoztak a Hormuzi-szoros hajózási biztonságának érdekében szükséges lépések kidolgozásához Donald Trump amerikai elnök sürgetésének hatására - közölte Mark Rutte, a NATO-főtitkára vasárnap amerikai médiumoknak adott interjúkban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×