Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Feltárulnak a római Colosseum rejtett titkai

Az újságírók már végigjárhatták, a nagyközönségnek pedig augusztusban nyitják meg a római Colosseum eddig sohase látott részeit. Újdonság az is, hogy szeptemberig az ókori műemlék éjszaka is látogatható.

A Colosseum, ahogy még sohase láttad - ezt az elnevezést kapta a közel kétezer éves amfiteátrum eddigi turista útvonalának augusztusra tervezett bővítése. Látogatható lesz az ókori aréna alatti rész és a Colosseum nézőterének legmagasabb, harmadik emelete is.

Az egykori színpad alá rejtett, több szintes földalatti folyosórendszerbe 10-12 fős csoportokban, idegenvezetővel engedik be a látogatókat. Lifttel viszik le őket a Colosseum mélyébe. Belépni csak kötelező internetes helyfoglalással lehet. Az aréna alatt azt lehet majd látni, ami innen az előadások alatt a színpadra került az emelőszerkezetek segítségével.

A nézők szeme elől rejtve maradt alagsorban összesen nyolcvan emelőt tudtak egyszerre működtetni: a díszleteket, gépeket és a vadállatokat emelték a színpadra. A népnek cirkuszi szórakozást kínáló létesítményhez külön víztározó tartozott, innen árasztották el a színpadot a vízi csatákhoz. A turisták megtekinthetik majd azt a XIX. század végén talált bejáratot is, amelyen keresztül az elefántokat és rinocéroszokat beterelték.

Az amfiteátrumnak erre a részére a nagyközönség negyven év óta nem léphetett be, utoljára a hetvenes években nyitották meg, akkor is csak rövid időre. Az egykori nézőtérnek is csak a második emeletéig lehetett feljutni: augusztustól azonban az 1930-as évek óta lezárt harmadik emeletről is élvezhető lesz az elipszis alakú Colosseum csodálatos látványa.

"Az aréna alatt és az emeleten a bejárható területnek egyelőre egyharmadát nyitjuk meg, de ez csak a kezdet" - ígérte a Colosseum igazgatónője, Rossella Rea.

Az újonnan hozzáférhető részek látogatása drágább lesz a mostani 9 eurós belépőjegynél, de még nem tudni, hogy mennyivel.

A Colosseum nyári kínálatához tartozik, hogy szeptemberig - hetente két napon, kedden és szombaton - este is látogatható lesz 21 és 24 óra között. Az esti megvilágításban még varázslatosabb látványt nyújt a létesítmény.

Az online helyfoglalás ebben az esetben is tanácsos.

Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×