Infostart.hu
eur:
392.86
usd:
339.87
bux:
121795.19
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Kőrösi Zoltán a Magyar Mozgókép Közalapítvány új elnöke

Kőrösi Zoltán József Attila-díjas írót választották a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának élére a szervezet alapító tagjai. Az MMK alapítóinak képviselői meggyőző többséggel Kőrösi Zoltán mellett tették le szavazatukat. A közalapítvány leköszönő kuratóriumának és elnökének, Grunwalsky Ferencnek a mandátuma az év végén jár le.

Kőrösi Zoltán az InfoRádiónak azt nyilatkozta: a pályázati rendszeren kívül a filmterjesztés gyakorlatán is változtatni kell a jövőben.

A kuratóriumról azt mondta: sem szerkezetében, sem szervezetében, sem szemléletében nem felel meg teljesen a mai kor kihívásainak. Hozzátette: a pályázati rendszer kapcsán jogosan érte kritika eddig a kuratóriumot, de szavai szerint ennél vannak nagyobb problémák is, például a filmterjesztés.

Kőrösi Zoltán 1962-ben született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon diplomázott 1987-ben. 1990-ben a Magyar Rádió munkatársa lett, 1995-től a Magyar Rádió Irodalmi szerkesztőségének vezetője, 2002 júliusától 2007 áprilisáig a Művészeti Főszerkesztőség főszerkesztőjeként dolgozott. 1998 óta több éven keresztül tagja volt a MEDIAWAVE- Fényírók fesztiválja nemzetközi zsűrijének, illetve 2001-2008 között a Magyar Mozgókép Közalapítvány játékfilmes szakkollégiumának. 2008. februárjától az egri Gárdonyi Géza Színházban dolgozik dramaturgként, 2008. szeptember 15-től pedig a Litera internetes kulturális folyóirat főszerkesztője. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen óraadó tanár.

Első novellája, a Hazafelé 1992-ben jelent meg, amivel megnyerte a Magyar Napló című irodalmi hetilap Örkény István-novellapályázatát. Ugyanebben az évben látott napvilágot első kötete, a Felrombolás, amelyet azóta további tizenegy követett. Legutóbbi, a Szerelmes évek - Gyávaság az idén jelent meg. Több filmforgatókönyvet írt, ezek közül A kis utazás című alkotás a 2000. évi Magyar Filmszemlén elnyerte a közönség díját.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Műtrágyakrízis jön, ha az iráni helyzet nem oldódik meg – mi lesz így az élelmiszeriparral?

Műtrágyakrízis jön, ha az iráni helyzet nem oldódik meg – mi lesz így az élelmiszeriparral?

A közel-keleti konfliktus miatti energiaár-robbanás a mezőgazdaságra is hat. Az erőteljes gépesítés miatt az ágazatnak jelentős a dízeligénye, aminek az ára már megugrott. De a drágulás a műtrágya esetében is jelentkezhet. Mindez pedig megjelenhet az élelmiszerárakban is – figyelmeztetett az InfoRádióban Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Egekben az olaj és a gáz ára, összeomlóban az arany és az ezüst - Mit csinálnak az amerikai tőzsdék?

Egekben az olaj és a gáz ára, összeomlóban az arany és az ezüst - Mit csinálnak az amerikai tőzsdék?

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indult a nap, ezt követően pedig Európában is esést láthatunk, és délután Amerikában is hasonló mozgásokkal indult a kereskedés. Ugyan a magyar tőzsde régiós és szelkesebb körben vett nemzetközi szinten is felülteljesít, de általánosságban véve nem igazán van most hova menekülni, hiszen esnek a nemesfémek is. Eközben az olajár és az európai gázár tovább szárnyal, miután rakéták csapódtak be Katar kulcsfontosságú LNG-exportlétesítményébe, majd Donald Trump azzal fenyegette meg Iránt, hogy egész egyszerűen felrobbantja a világ legnagyobb gázmezőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×