Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Képek a Kossuth-díjak átadásáról

Több mint félszázan vehettek át Kossuth- és, Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit március 15. alkalmából a Parlamentben. Többek között Fischer Ádám karmester, Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgató-rendezője, Kertész Ákos író, Koncz Zsuzsa előadóművész, valamint Kútvölgyi Erzsébet és Pogány Judit is átvehette a művészeknek járó legrangosabb állami kitüntetést.

Idén a Széchenyi-nagydíjat Lovász László, Állami-díjas matematikus, az MTA rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetének egyetemi tanára kapta, a diszkrét matematika és az elméleti számítógép tudomány terén elért, világszerte kimagasló tudományos eredményeiért, négy évtizedes

hazai és nemzetközi iskolateremtő oktatási és tudományszervezői tevékenységéért.

Az idei Kossuth-díjasok között van Elek Judit, Balázs Béla-díjas filmrendező, író, dramaturg, Blaskó Péter, a Nemzeti Színház Jászaki Mari-díjas színművésze, Baranyi Ferenc József Attila-díjas és Nádasdy Kálmán-díjas költő, író, műfordító, valamint Fajó János Munkácsy Mihály-díjas festőművész.

Szintén Kossuth-díjat vehetett át Fischer Ádám karmester, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója, Horváth Kornél ütőhangszeres előadóművész, Jeles András Balázs Béla-díjas rendező, Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgató-rendezője, Kertész Ákos József Attila-díjas író, dramaturg és Kiss János Liszt Ferenc-díjas balettművész.

A díjazottak között van Koncz Zsuzsa előadóművész, Kovács Péter festőművész, valamint Szirtes Ági színművész, Utassy József költő és Varga Levente építészmérnök.

Széchenyi-díjat 16 tudós vehetett át. Egy elismerést posztumusz ítéltek oda.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×