Infostart.hu
eur:
363.69
usd:
324.47
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Luka Cindric, a Veszprém HC (k), valamint Ante Kuduz (b) és Frederik Ladefoged Blazejewicz (j), a Dinamo Bucuresti játékosai a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében játszott Veszprém HC - Dinamo Bucuresti mérkőzésen a Veszprém Arénában 2024. október 10-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Fölényes veszprémi győzelem a román bajnok ellen

A Veszprém házigazdaként 36–24-re legyőzte Rosta Miklós csapatát, a román Dinamo Bucuresti-t a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, csütörtökön.

A Veszprém első alkalommal lépett pályára hazai közönség előtt azóta, hogy egy héttel ezelőtt megnyerte az egyiptomi klubvilágbajnokságot, ezért a kezdés előtt a pálya kezdőkörében néhány percig kiállították a trófeát.

Több ismerőst is köszönthettek a két csapat szurkolói és játékosai az ellenfélnél, hiszen a bakonyiakat nyár óta irányító Xavier Pascual Fuertes három szezon alatt három bajnoki címet nyert a Dinamóval – fia, Alex Pascual García ma is játszott a román együttesben –, a bukarestiek jelenlegi szakvezetője, David Davis pedig 2018 és 2021 között egyszer lett bajnok, egyszer pedig Magyar Kupa-győztes a Veszprémmel.

A hazaiak horvát irányítója, Luka Cindric idén nyáron szintén Bukarestből érkezett. A Dinamo szerb válogatott kapusa, a veszprémi színekben bajnok és háromszoros kupagyőztes Vladimir Cupara sérülés miatt hiányzott a keretből, de eljött jelenlegi csapatával és a lelátóról figyelte a meccset.

Rosta Miklós szegedi színekben eldöntötte a 2022-es bajnoki döntőt a Veszprém Arénában – a visszavágó vége előtt két másodperccel lőtt góljával –, ennek ellenére nagy taps köszöntötte a bemutatáskor, ahogyan Cuparát és Davist is.

A Veszprém 4–4 után jó védekezésére és Rodrigo Corrales védéseire alapozva 10–4-re elhúzott, de Davis látszólag nyugodtan figyelte a pályán történteket, nem kért időt. A folytatásban nem nőtt tovább, de számottevően nem is csökkent a különbség. A bakonyiak lerohanásból és átlövésből is hatékonyak voltak, a bukarestiek viszont elveszítették Darko Djukicot, mert egy büntetőnél fejbe lőtte Rodrigo Corralest, ezért piros lapot kapott.

A jól hajrázó hazaiak a szünetig tulajdonképpen eldöntötték a meccset, a 37. percben már tíz volt közte, majd a Veszprém öt, a Dinamo hét percig nem talált be. Továbbra is jól működött a házigazdák védekezése, Corrales remekül védett, így az utolsó tíz percben már csak az volt a kérdés, lesz-e akkora különbség a két együttes között, amekkora korábban még volt. Közel volt a 2021-es 15 gólos sikerhez a magyar bajnoki címvédő, amely ezúttal 12 találattal győzött. Remek védekezését jellemzi, hogy nyolccal több kapura lövése volt, mint amennyit ellenfelének engedélyezett.

Nedim Remili hat, Hugo Descat és Szergej Koszorotov öt-öt góllal, Rodrigo Corrales 12, Mike Ulrich Jensen négy védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Haniel Langaro ötször, Stanislav Kasparek négyszer, Rosta Miklós egyszer talált be, Alin Cozmaciuc négy, Ionut Ciprian Iancu öt védéssel zárt. Edzőjük a három időkérési lehetősége közül egyiket sem használta ki.

A két csapat hetedik egymás elleni tétmérkőzésén egy román siker és egy döntetlen mellett ötödször győzött a Veszprém.

A három győzelemmel és egy vereséggel álló bakonyiak egy hét múlva a dán Fredericia HK-t fogadják. Az ugyanilyen mutatóval rendelkező Szeged szerdán a júniusban BL-ezüstérmes dán Aalborg HB otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

Szerdán játszották:
B csoport: PPD Zagreb (horvát) - OTP Bank-Pick Szeged 30-35 (12-19)

Címlapról ajánljuk
Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Az Európai Bizottság szerint Andrej Babiš cseh miniszterelnök továbbra sem rendezte megnyugtatóan vagyoni helyzetét összeférhetetlenségi szempontból, ez derül ki a Transparency International csehországi szervezetének májusban benyújtott beadványára adott brüsszeli válaszból, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Prágában. A szervezet Andrej Babiš lemondását követeli.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×