Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Tűzoltóautók a hamburgi kikötőben épülő Überseequartier üzleti- és lakónegyedben, ahol leomlott egy állványzat, és egy része aknába zuhant 2023. október 30-án. A balesetben legkevesebb öt építőmunkás életét vesztette, és többen eltűntek. Az építkezésen mintegy 700 ember dolgozik.
Nyitókép: MTI/AP/DPA/Bodo Marks

Tragédia Hamburgban

Legkevesebb három építőmunkás életét vesztette Hamburg egyik legnagyobb építkezésén hétfőn reggel, mert leomlott az állványzat egy liftaknában.

Az első jelentések még öt halottról szóltak, később a tűzoltóság ezt úgy pontosította, hogy három ember vesztette életét, egy sérültet válságos állapotban szállítottak kórházba, több embert pedig még keresnek.

A tűzoltóság tájékoztatása szerint a munkások a nyolcadik emeletről zuhantak az állványzattal együtt egy liftakna legmélyére.

A törmelék az alagsortól a második emeletig ér, ami nagyon megnehezíti a mentést.

Mintegy hetvenen dolgoznak a törmelékek alatt rekedt emberek kimentésén. A tűzoltóság nem bocsátkozott találgatásokba a baleset okát illetően, a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket. A mentésben dolgozók és a szemtanúk támogatására lelki tanácsadók érkeztek a helyszínre, és megalakult egy válságintervenciós stáb is.

A baleset a rekonstrukció alatt álló egykori kikötő területén, HafenCity negyedben történt, az Überseequartier nevű építkezésen, ahol lakó- és irodaházak, vendéglátóipari és bevásárlóközpont, új hajóterminál létesül Németország második legnagyobb városának egyik legnagyobb építési projektje keretében.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×