eur:
387.85
usd:
359.66
bux:
69207.39
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma
Ludovic Orban kijelölt román miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke pártjának vezetőségi ülésén a bukaresti parlamentben 2019. október 24-én. Orban várhatóan ezen a napon terjeszti a parlament elé kormánya tervezett névsorát és programját.
Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement

Lemond a román miniszterelnök

Bejelentette lemondását Ludovic Orban román miniszterelnök, miután az általa vezetett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elvesztette a választásokat az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben.

Nem sokkal a bejelentés után Klaus Iohannis elnök felmentette Ludovic Orbant a kormányfői tisztségből, és Nicolae Ciuca védelmi minisztert nevezte ki ügyvivő miniszterelnökké.

Orban azt mondta: nem ragaszkodik semmilyen tisztséghez, lemondásával utat akar nyitni egy jobbközép kormánykoalíció megalakítása előtt. Kifejtette: az a célja, hogy egy PSD nélküli kormánytöbbség alakuljon, amely egyértelműen támogatja Románia euroatlanti elkötelezettségét és képes felhasználni minden, Románia rendelkezésére álló eszközt a polgárok életminőségének javítása érdekében.

Kifejezte meggyőződését, hogy a koalíciós kormány vezetőjét is a PNL adja majd.

A tavaly óta kisebbségben kormányzó PNL, amelyet a közvélemény-kutatások egész évben a parlamenti választások biztos győztesének jósoltak, vasárnap a voksok mintegy 25 százalékát szerezte meg, a választásokat pedig a PSD nyerte meg 30 százalékot megközelítő eredménnyel.

Tavaly, amikor a PNL jelöltjeként második mandátumért induló Klaus Iohannis államfőt kétharmados többséggel választották újra tisztségébe, a PNL-nek még 45 százalék feletti győzelmet jósoltak a közvélemény-kutatások. A Ludovic Orban PNL-elnök vezette kisebbségi kormány és Klaus Iohannis államfő azonban hiába próbálta előrehozott választásokkal parlamenti mandátumokra váltani a PNL történelmi népszerűségét, a baloldali parlamenti többség megakadályozta a a törvényhozás feloszlatását, és a koronavírus-járvány idején nagyrészt válságkezelésre korlátozódó egyéves kormányzás népszerűtlen intézkedései során elolvadt a PNL előnye, miközben a PSD ellenzékben megerősödött.

Klaus Iohannis hétfőn úgy értékelte: egy jobbközép kormánykoalíció megalakulása körvonalazódik, miután a PNL és az időközben a liberális PLUS-szal összeolvadt Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) növelte támogatottságát a legutóbbi parlamenti választások óta, miközben a PSD "drámaian" meggyengült.

Iohannis nem említette a voksok mintegy 6 százalékát összesítő Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), amely Dacian Ciolos, a PLUS elnöke szerint "megkerülhetetlen" tényező egy kormánytöbbség kialakításánál.

Az államfő várhatóan a választások hivatalos végeredményének közzététele után hívja kormányalakítási egyeztetésre a parlamenti pártokat.

Reakciók

A vasárnapi választásokon nyertes román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke megbocsáthatatlan felelőtlenségnek tartja Ludovic Orban jobboldali miniszterelnök lemondását. Marcel Ciolacu PSD-elnök a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy most is úgy gondolja, ahogy a választások estéjén mondta: Ludovic Orbannak mennie kell a kormánypalotából, de nem most, hanem akkor, amikor átadja a kormányzást a választások után hivatalba lépő miniszterelnöknek.

A baloldali politikus azért tartotta felelőtlenségnek Ludovic Orban lemondását, mert ezután ügyvivő kormánya lesz Romániának, amely nem hozhat sürgősségi kormányrendeleteket, márpedig a koronavírus-járvány olyan helyzeteket idézhet elő, amelyekben szükség van ilyenek meghozatalára.

Kijelentette: pártja Alexandru Rafila virológus orvost javasolja a miniszterelnöki tisztségre, aki az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) képviseli Romániát. Rafila szakértőként rendkívül sokat szerepelt a romániai televíziókban a járvány megjelenése óta, és a PSD jelöltlistáját erősítette a parlamenti választásokon.

Dacian Ciolos, a Romániában jobboldalinak tekintett USR-PLUS társelnöke a hírtelevíziónak úgy értékelte, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányát vezető Ludovic Orban lemondása megnyitja az utat afelé, hogy Klaus Iohannis államfő a pártokkal folytatandó egyeztetések után ne Orbant, hanem egy más miniszterelnök-jelöltet nevezzen meg, aki jobboldali kormányt alakít. Emlékeztetett rá, hogy pártja őt jelölte a miniszterelnöki tisztségre, és ha az elnök az ő személyét jelöli meg, vállalja a kormányalakítás feladatát.

Ciolos azt tartotta fontosnak, hogy Romániának olyan miniszterelnöke legyen, aki kész reformokat bevezetni az ország modernizálása érdekében. Megjegyezte: a kormányprogramban benne kell lenniük azoknak a vállalásoknak, amelyeket az USR-PLUS a választási kampányban tett. A politikus azt is megjegyezte: fontosabb az, hogy jól induljon el a jobboldali kormányzás, minthogy gyorsan alakuljon meg az új kormány.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a normalitás jelének tekintette Ludovic Orban miniszterelnök lemondását. A politikus az Aleph News televíziónak adott nyilatkozatában azzal magyarázta a miniszterelnök gesztusát, hogy a PNL gyengébb eredményt ért el, mint ami várható volt.

A magyar politikus elmondta: az RMDSZ részt vesz a parlamenti többség kialakításáról szóló tárgyalásokon, ha meghívják. Hozzátette: a PNL-nek és az USR-PLUS-nak együtt sincs meg az ötven százaléka, és nagyot hibáznának, ha kisebbségi kormányzást vállalnának.

Kelemen Hunor a műsorvezető kérdésére kijelentette: a választások óta sem Ludovic Orban PNL-elnökkel, sem Dan Barnával az USR-PLUS társelnökével nem beszélt, de elismerte, hogy rövid telefonbeszélgetése volt Klaus Iohannis államfővel. Kérdésre válaszolva kijelentette: nem felejtette el, hogy az elnök áprilisban a magyar nyelvet is gúnyolva avatkozott be a PNL és a PSD csatájába, de hozzátette: a politikában a közösség érdekeinek a képviseletére vállalkozott, nem pedig az érzelmei képviseletére.

Kelemen Hunor biztosra vette, hogy a PSD-nek nem lesz partnere ahhoz, hogy többséget alakítson ki a parlamentben, és Klaus Iohannis jobboldali politikust bíz meg kormányalakítással.

A vasárnap tartott romániai parlamenti választásokon a hétfőn este közölt hivatalos részeredmények szerint a PSD 30,16, a PNL 25,62, az USP-PLUS 15,21, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 8,69, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig 6,21 százalékos eredményt ért el. A többi párt nem lépte át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A számok a szenátusi jelöltlistákra leadott szavazatok arányát tükrözik 95,25 százalékos feldolgozottságnál.

A részleges eredmények ismeretében Ludovic Orban miniszterelnök hétfőn este bejelentette lemondását.

Címlapról ajánljuk
A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben

A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben

Tartsuk tiszteletben és ne bántsuk az olimpiai bajnok úszó Milák Kristófot, ezt kéri a szurkolóktól Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. Beszélt a hatszoros olimpiai aranyérmes kajakozó Kozák Danuta visszatéréséről és az esélyesség kezeléséről is.

Elemzők az Arénában: Magyar Péter pártja az ellenzék legnagyobbja lett

A Tisza Párt vezetője számára a szervezetalkotás lehet a legnagyobb kihívás 2026-ig, de ha megmarad a politikában, akár Orbán Viktor kihívója is lehet – értékelt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Závecz Tibor, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszéltek a műsorban Karácsony Gergely főpolgármester és kihívóinak júniusi esélyeiről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Mercedes EQB 300: nem minden digitális, ami fénylik

Mercedes EQB 300: nem minden digitális, ami fénylik

A Mercedes EQB kívül-belül egyaránt méltó a márka hírnevéhez, a menetteljesítménye pedig lenyűgöző, ráadásul hazánk terméke, Kecskeméten gyártják. A reálisan 350-400 kilométer hatótáv nem mondható rossznak, ezért a hosszabb utak sem okoznak gondot, igaz a hajtásrendszer előnyei inkább városi használat során domborodnak ki. Az autó ugyanakkor korántsem hibátlan: míg a hagyományos mérnöki tudás közel 140 éve halmozódó tapasztalata a legapróbb részletekben is tetten érhető, addig a UI (felhasználói felület), és UX (felhasználói élmény) terén korántsem látszik a közel másfél évszázad. Az alapok kiválóak, a minőség magas, de néhány területen még előre (vagy inkább hátra) kellene lépni. A márka új értékesítési modellje pedig nem biztos, hogy minden vásárlónak elnyeri majd a tetszését. Teszt következik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×