Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Antiszemitának ítélt hátborzongató nagypénteki népszokást elevenítettek fel Lengyelországban

Elítélte a Zsidó Világkongresszus (JWC), hogy egy lengyel városban felelevenítettek egy ősi népszokást, amelyben régi antiszemita sztereotípiákat felvonultató bábút gyaláznak, bántalmaznak és égetnek el.

Honlapjára feltett nyilatkozatában a JWC undorát és felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a délkelet-lengyelországi Pruchnik városban több év után felújították a katolikus egyház által is tiltott Júdás-égetést, mint húsvéti rituálét.

"A zsidókat mélységesen zavarja e hátborzongató feléledése a középkori antiszemitizmusnak, amely elképzelhetetlen erőszakhoz és szenvedéshez vezetett" - olvasható Robert Singer, a JWC vezetője által jegyzett nyilatkozatban.

Az AP jelentése szerint lengyelek is viszolygásuknak adtak hangot az antiszemita rituálé újjáélesztése miatt, egyesek fotókat tettek fel az internetre a második világháború előtti hasonló szertartásokról.

A 18. századig visszavezethető hagyomány keretében Jézus elárulásáért büntetik meg tanítványát, Júdást.

A pénteki rituáléról a lengyel médiában megjelent felvételeken egy Judás 2019 és Áruló feliratot viselő, görbe orrú, ortodox zsidó frizurát és fejfedőt viselő szalmabábú látható. A bábut szidalmazások közepette először felakasztják egy lámpavasra, majd végigvonszolják utcákon, miközben felnőttek és gyerekek ütlegelik külön e célra készült hosszú botokkal, végül lefejezik, felgyújtják és égve egy patakba hajítják.

Az Ekspres Jaroslawski című regionális lap nem tudta kideríteni, ki kezdeményezte, hogy tíz év után újítsák fel a népszokást, amelyet agresszív antiszemita színezete miatt 2009-ben a katolikus egyház is betiltott.

La Rioja, 2019. április 22.
A Jézus Krisztust eláruló tanítvány, iskarióti Júdás gúnyfiguráit égetik a spanyolországi La Rioja városban 2019. április 21-én, húsvétvasárnap.
MTI/EPA-EFE/Abel Alonso
A Jézus Krisztust eláruló tanítvány, iskarióti Júdás gúnyfiguráit égetik a spanyolországi La Rioja városban 2019. április 21-én, húsvétvasárnap. MTI/EPA-EFE/Abel Alonso

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×