Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.21
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Reagált a Soros-alapítvány a vádakra

A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok nem támogatnak olyan civil szervezeteket, melyek kedveznének az embercsempészeknek - mondta Jordi Vaquer, az alapítványok európai regionális igazgatója a La Stampa című olasz napilapnak.

Vaquer, aki az Európai Nyílt Társadalom Kezdeményezés igazgatója is egyeben, kijelentette: az alapítványok nem finanszírozzák a Szicíliai-szorosban tevékenykedő civil szervezeteket; sem az Orvosok határok nélkül (MSF) olaszországi szervezetét, sem a máltai székhelyű Migration Offshore Aid Stationt (MOAS) nem támogatják. Hangsúlyozta: nem finanszíroznak bajba jutott migránsokat felkutató és kimentő tengeri akciókat.

"A már Európában lévő migránsokkal foglalkozunk, integrációjukkal, az emberi jogok tiszteletben tartásával, befogadásukkal" - jelentette ki, aláhúzva, hogy az alapítványok inkább Kelet-Európában vannak jelen, mint Olaszországban. Az alapítványok projektjeire fordított összeget világszinten évi 800 millió dollárban határozta meg.

A Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség, valamint a szicíliai Catania ügyészsége is úgy nyilatkozott, hogy a Földközi-tengeri mentésben közreműködő civil szervezetek egy része líbiai területi vizeken veszi fedélzetre az embereket, s ezzel az embercsempészeknek kedveznek. Carmelo Zuccaro olasz ügyész korábban a La Stampának bizonyítékokról beszélt az embercsempészek és egyes civil szervezetek közötti közvetlen kapcsolattartásról, és a szervezetek támogatói között Soros Györgyöt is megnevezte.

Jordi Vaquer "őrültségnek" nevezte a vádat,

miszerint arra bátorítanák az embereket, hogy Európába induljanak. Megjegyezte: aki ismeri az országokat, ahonnan az emberek menekülnek, tudja, hogy nincsen szükségük bátorításra. "A menekültek, akiknek Görögországban segítünk, nem rögtönöznek, terveik vannak és tudják, hova akarnak menni, mozgásuk nem a civil szervezetektől függ.(...) Minket pedig beleillesztenek egy összeesküvés-elméletbe azok, akik állandóan globális destabilizáló hálózatot keresnek" - magyarázta az igazgató.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×