Infostart.hu
eur:
386.14
usd:
331.57
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Meghátrált Maduro a nemzetközi nyomás miatt

Visszavonta a venezuelai legfelsőbb bíróság szombaton azt a korábbi határozatát, amellyel megfosztotta minden jogkörétől az ellenzéki többségű parlamentet, valamint mentelmi joguktól egyes képviselőket.

Erről a bíróság honlapján közzétett határozatában tájékoztatott.

A Nicolás Maduro államfő vezette venezuelai nemzetbiztonsági tanács - külföldi és belföldi tiltakozásokat követően - helyi idő szerint pénteken szólította fel a legfelsőbb bíróságot, hogy vizsgálja felül csütörtöki döntését, amellyel a parlamenttől átvette annak minden hatáskörét, és semmissé nyilvánította a törvényhozás egyes határozatait.

Elhúzódó válsághelyzet

Venezuelában az ellenzék hónapok óta harcol azért, hogy népszavazás útján függesszék fel hivatalából Nicolás Maduro szocialista elnököt. Az ellenzéki képviselők szerint Maduro felelős az országban uralkodó súlyos gazdasági válságért, amely 2014 óta csak erősödött a kőolaj világpiaci árának mélyrepülése nyomán.

Az áruhiány és az ellátási nehézségek miatt már többször voltak zavargások és fosztogatások a dél-amerikai országban. A parlament március közepén "humanitárius válsághelyzetet" hirdetett az élelmezés terén, és ezt az ENSZ-szel, valamint az Amerikai Államok Szervezetével is tudatta. A boltokban az alapvető élelmiszerek 68 százalékából hiány van, miközben az infláció teljesen elszállt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2017-re 1660 százalékos áremelkedést vár. Március végén a venezuelai elnök az ENSZ segítségét is kérte a gyógyszerhiány enyhítésére.

Az elnök eddig az ellenzék minden olyan kezdeményezését elhárította, amely a menesztését célozta.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×