Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Rálőttek a tüntetőkre a hatóságok Pakisztánban

Legkevesebb két tiltakozó meghalt, amikor a pakisztáni nemzeti légitársaság privatizációja ellen tüntető dolgozók összecsaptak a hatóságokkal Karacsiban - közölte a Pakistan International Airlines (PIA) egyik szakszervezeti vezetője kedden.

A tüntetők beszámolója szerint egy félkatonai szervezet tagjai, az úgynevezett rangerek nyitottak tüzet a tüntetőkre, miután a rendvédelmi szervek megpróbálták útjukat állni a karacsi repülőtér felé. Kórházi források szerint legalább nyolcan megsérültek.

"Nem figyelmezettek, hogy erőszakot fognak alkalmazni. Elfogadhatatlan, hogy a tömegbe lőttek" - magyarázta Szuheil Beludzs, a PIA-nál működő egyik érdekképviselet elnöke.

A szakszervezeti vezető elmondása szerint a rendőrök gumibotokkal, vízágyúval és könnygázzal próbálták meg feloszlatni a tüntetőket. Hozzátette, mindkét halálos áldozat a PIA alkalmazottja. Ezt a város egyik kórházának egészségügyi tisztviselője is megerősítette, miután a létesítményben meghalt egy lőtt sebbel kezelt férfi, s később egy másik férfi holttestét is bevitték boncolásra.

A félkatonai szervezet és a rendőrség is tagadja, hogy tüzet nyitottak volna a tiltakozókra. Egy magas rangú rendőrtiszt ugyanakkor elmondta: találtak hüvelyeket, amelyeket meg fognak vizsgálni, hogy kiderítsék, milyen fegyverből lőttek a tüntetőkre.

Az erőszak azután robbant ki a tiltakozók és a hatóságok között, hogy a PIA dolgozók szakszervezete bejelentette, törli a karacsi nemzetközi repülőterén a járatokat, hogy ezzel gyakoroljon nyomást a kormányra. A PIA szóvivője közölte, lépéseket tettek annak érdekében, hogy a légi forgalom zavartalan maradjon.

Az egykor az ország büszkeségének számító PIA mostanra csak veszteséget termel, sok repülőgépét szét kellett szedni, hogy a többi repülni tudjon, s rendszeresen kényszerül arra, hogy járatokat töröljön. A kormány igyekszik eloszlatni azokat a félelmeket, hogy a tervezett magánosítás tömeges leépítésekkel fog járni, de nem sikerült teljes mértékben megszüntetni az emiatti aggodalmakat és tiltakozásokat.

A kormány részvétét fejezte ki a halottak családjainak, ugyanakkor óva intett a további megmozdulásoktól. A kormány hétfőn gyakorlatilag rendeletben tiltotta meg a PIA alkalmazottainak, hogy sztrájkoljanak, a pakisztáni belügyminisztérium pedig úgy fogalmazott: "szörnyű dolog" a tiltakozások ürügyén megzavarni a közrendet és akadályozni az utasforgalmat.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×