Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Csökkent a menedékkérők száma Ausztriában

Januárban hétezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában, kétezerrel kevesebbet, mint decemberben - közölte az osztrák belügyminisztérium kedden előzetes számokra hivatkozva.

A januári adatok azonban még így is nagyobbak, mint amelyeket a korábbi évek hasonló időszakában mértek: 2015 januárjában 4100, egy évvel korábban 1500, 2010-ben pedig 800 kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz.

Tavaly a legtöbb kérelmet, több mint 12 ezret októberben, a legkevesebbet, csaknem háromezret márciusban nyújtották be Ausztriában. 2015-ben összesen kilencvenezer menekültkérelmet adtak be, leginkább szíriaiak, afganisztániak és irakiak.

A Der Standard című osztrák napilap közlése szerint hosszú évek tapasztalatai alapján a menekültek 60 százaléka hagyja el önként az országot, tavaly ötezren távoztak így, 3300 embert pedig kitoloncoltak. Januárban leginkább irakiak, irániak és afgánok utaztak haza, a szakértők szerint ugyan ők jó eséllyel kapják meg a menekültstátuszt, azonban a kérelem elbírálásnak ideje túl hosszú számukra. Tavaly Ausztriából 32 repülőjáratot indított a belügyminisztérium a kiutasított menekültek utaztatására.

A hivatalába múlt héten beiktatott védelmi miniszter, Hans-Peter Doskozil korábban megerősítette, hogy a hadsereg további járműveket is rendelkezésre bocsát a kitoloncoláshoz. Legutóbbi közlése szerint bővíteni fogják az osztrák hadsereg állományát is. A tárcavezető mindezt azzal indokolta, hogy 2000 és 2015 között 33 ezerről 21 ezerre csökkent a haderő létszáma, és ez idő alatt az adminisztratív munkát végzők száma is kevesebb lett. Doskozil egyúttal újra akarja gondolni a hadseregben jelenleg érvényben lévő pár százalékos női kvótát is.

Az osztrák statisztikai hivatal (Statistik Austria) által kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint Ausztria lakossága 1,3 százalékkal nőtt a tavaly mért számokhoz képest. A külföldiek aránya 1,3 százalékkal emelkedett, jelenleg az osztrák lakosság 14,6 százaléka, mintegy 1,3 millió ember nem Ausztriában született. Míg tavaly a külföldieknek még 56, addig idén 48 százaléka érkezett uniós országból.

Bécs lakossága 2015-ben 43 ezer fővel nőtt, amely rekordméretű növekedést jelent az utóbbi időkben mért számokhoz képest. Jelenleg 1,84 millióan laknak a fővárosban. A város statisztikai osztályának becslése szerint a menekültek beáramlása miatt történt az eddig még nem tapasztalt növekedés. A migránsok közül jellemzően szíriaiak, afgánok és irakiak költöztek Bécsbe.

A január elsejétől menekültstátusszal rendelkezőknek az integrációs szabályok betartásáról szóló nyilatkozatot kell aláírniuk Vorarlberg tartományban. Az osztrák tartományok közül elsőként itt kötelezik arra a migránsokat, hogy tegyenek eleget a beilleszkedés feltételeinek, különben szociális juttatásoktól eshetnek el.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×