eur:
388.51
usd:
360.88
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Szaúdi támadásokra szólított fel az al-Kaida vezetője

Szaúd-Arábia elleni támadásokra szólította fel híveit az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője, bosszúból mintegy negyven dzsihadista szaúdi kivégzéséért.

Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ csütörtöki tájékoztatása szerint Ajman az-Zavahíri az internetre feltett hétperces hangüzenetében részvétét fejezte ki a kivégzett "szent harcosok" hozzátartozóinak.

Egyúttal arra szólította fel híveit, hogy amikor csak alkalmuk nyílik rá, intézzenek támadásokat a szaúdi uralkodócsalád érdekeltségei ellen. Zavahíri szerint a "romlott" szaúdi rezsim meghamisítja a vallásukat. A szaúdiakat arra kérte, hogy szabaduljanak meg tőle.

Al-Kaida arab-félszigeti (AQAP) és észak-afrikai (AQIM) szárnya hétfőn közös közleményében fenyegette meg bosszúval Rijádot a kivégzett dzsihadisták miatt.

A szaúdi hatóságok január 2-án bejelentették, hogy kivégeztek terrorizmus vádjával elítélt 47 személyt, köztük 45 szaúdit. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a kivégzettek zömének köze volt az al-Kaida terrorszervezet által 2003 és 2006 között Szaúd-Arábiában elkövetett merényletekhez.

Ugyanaznap kivégezték Nimr al-Nimr síita főpapot, Rijád egyik legkeményebb bírálóját is, ami hatalmas felháborodást keltett a síita Iránban. Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét még aznap tüntetők támadták meg és feldúlták. Válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×