Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Föld alatti várost épít Kína

Kína legnagyobb "föld alatti városának" építési munkálatai kezdődtek meg a héten a közép-kínai Hupej tartománybeli Vuhanban.

A becslések szerint nyolcmilliárd jüanból (353 milliárd forint) megvalósuló komplexum három emeletből fog állni és 516 ezer négyzetméteres lesz.

A föld alatti szekció a tervek szerint 2018-ra készül el, ezt később összekapcsolják egy talajszint feletti résszel, valamint a városi közlekedési hálózattal, egyebek közt négy metróvonallal.

Az Optical Valley Central City nevű komplexumba többek között boltokkal, mozikkal és edzőtermekkel szegélyezett sétálóutcákat is terveznek, és a projektért felelős bizottság reményei szerint a beruházással javul a földhasználat hatékonysága és kevesebb lesz a közlekedési dugó.

A megaváros az amerikai Skidmore, Owings and Merrill LLP (SOM) nevű vállalatot bízta meg a föld alatti komplexum megtervezésével.

Kínában egyre több város kezd terjeszkedni a föld alatt, mivel fogytán vannak a felszíni földterületek.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×