Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.28
bux:
145765.44
2026. november 2. hétfő Achilles

Szinte elfogytak a migránsok Szerbiában

Becslések szerint legfeljebb kétezer migráns tartózkodik jelenleg Szerbia területén, az ország szinte kiürült - fogalmazott Csikós László szerbiai szociálisügyi államtitkár hétfőn Belgrádban.

A belgrádi buszpályaudvar melletti parkban is lényegesen kevesebben voltak hétfő délben a korábbi napokban megszokottnál, az MTI tudósítója a helyszínen alig valamivel több mint száz migránst számolt össze, és a sátrak száma is megcsappant. Az illetékesek szerint ennek két oka van, egyrészt a görög hatóságok több ezer migránst tartóztattak fel, másrészt azok, akik már Szerbiában voltak, elindultak a szerb-magyar határ felé, illetve már át is jutottak azon.

Csikós László információi szerint több ezer migráns van jelenleg Görögországban, átjutásukat egyelőre lassítják a hatóságok, de bizonyára hamarosan ők is megérkeznek. Mint mondta, csak becsült adatok vannak a Görögországban tartózkodók számáról, de állítólag már öt komphajó szállítja a migránsokat a görög szigetekről a szárazföldre, egy komphajón pedig kétezer ember fér el. Egy fordulóval tízezren szállíthatók át, két nap alatt tehát akár a sokat emlegetett húszezres tömeg is megérkezhet a szárazföldre.

A politikus arra számít, hogy a magyar határellenőrzés szigorítása után megváltozik a migránsok útvonala, és kevesebben indulnak majd Magyarország felé. Magyarázata szerint: az európai uniós országok egyre szigorúbb intézkedései miatt ellehetetlenül a Szerbia-Magyarország-Ausztria-Németország-, illetve a Szerbia-Magyarország-Szlovákia-Csehország-Németország-útvonal, és "mindenképpen másik útvonalat kell, hogy keressenek".

Vagy teljesen új utakat választanak, vagy esetleg újra "feléled" a veszélyes, tengeri útvonal - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani
szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×