Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Elhunyt Mao Ce-tung személyi fotósa

Nyolcvanhét éves korában Pekingben meghalt Lü Hou-ming, Mao Ce-tung néhai kínai vezető személyi fényképésze, akinek portréi százmilliókhoz jutottak el.

Lü a Kínai Népköztársaság 1949. októberi kikiáltását követően, 1950 januárjától lett az állami vezetők fotósa, elsősorban Maót és Csou En-laj miniszterelnököt fényképezte, a történéseket dokumentálta. 1964-ig maradt Mao közelében.

Az északkeleti Hejlungcsiang tartományból származó Lü különleges fotós karrierjének kezdete előtt elemi iskolai tanítóként dolgozott.

Egy 2001-ben vele készült interjúban úgy fogalmazott: Mao "sosem panaszkodott", nem pózolt és nem is utasította egy-egy kép elkészítésére. "Teljes szabadságot élveztem a munkámban" - nyilatkozta a kiváltságos Lü. Félmeztelenül egy tó partján, étkezőasztal mellett, de úszás, pingpongozás közben is lefotózta Maót.

Egy híres képének történetét megosztva elmondta: 1961 nyarán megálltak a kelet-kínai Csianghszi tartományban, hogy megmásszák a Lu-hegyet. Ez egy olyan időszakban történt, amikor három egymást követő évben természeti katasztrófák sújtották az országot és Kína nagy nemzetközi nyomásnak volt kitéve. Miután felértek a hegyre, Mao "a jobb kezét csípőjére téve csak állt ott szótlanul több mint fél órán át, aztán leült egy kőpadra és gondterhelten nézett a távolba" - emlékezett Lü, aki fekete-fehér képen örökítette meg a pillanatot a felhőkkel és a hegyoldal részletével a háttérben.

Lü azt is felidézte, hogy 1953-ban egy ritka, szomorú fényképet készített az elnökről, aki arról értesült, hogy fia odaveszett a koreai háborúban.

Egyik legismertebb képén Mao és Csou mosolyogva állnak egymás mellett a központi vezetőség ülése után, dokumentumokkal a kezükben. A fotográfia "a két - egymást megértő - legfontosabb vezető harmóniáját ábrázolja", a felvételről készült papírképek évekig "díszítették" sok-sok kínai család otthonát.

A híres fotók és a fényképész Lü Hou-min az elmúlt évtizedekben leginkább Mao Ce-tung születésének évfordulójakor kerültek újra és újra reflektorfénybe. A művész néhány szervezetben, így az irodalmi ligában és a fotográfusok szövetségében is alelnöki tisztséget töltött be, de nem vált közszereplővé. 2008-ban egy rövid tudósításból derült ki, hogy a 80 éves Lü és 76 éves felesége, Liu Csung-jün akkor már 55 éves házasok voltak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?

Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?

Váratlanul lemondott munkaügyi miniszteri és SPD-társelnöki posztjáról Bärbel Bas, aki mostohalánya halála miatti gyászára és a CDU soraiból érkező, egyre erősödő támadásokra hivatkozott. A lépés feszültséget okozott Friedrich Merz koalíciójában, Lars Klingbeil szociáldemokrata alkancellár pedig bejelentette, hogy az SPD teljes vezetése lemond, és az év végén tisztújítást tartanak. Közben Szász-Anhaltban először lett AfD-s politikus tartományi házelnök, és a gyanú szerint ehhez CDU-s képviselők is szavazatukkal járultak hozzá. Az AfD és a BSW ráadásul már az első napokban elfogadott egy indítványt, amely az oroszellenes szankciók feloldását és Ukrajna támogatásának leállítását követeli.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×