Infostart.hu
eur:
363.66
usd:
324.42
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Obama: Vive la France

Franciaország népének tudnia kell, hogy az Egyesült Államok kiáll mellette - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök pénteken a Tennessee állambeli Knoxville-ben.

"Kiállunk a szabadság, a remény és minden ember méltósága mellett. Párizs emellett áll ki" - hangoztatta az elnök. Hozzátette: "ez a szellem örökké él majd, jóval azután is, hogy a terrorizmust száműzték a világból".

"Franciaország a legrégebbi szövetségesünk. Azt akarom, hogy Franciaország népe tudja: az Egyesült Államok ma kiáll önök mellett és kiáll holnap is" - jelentette ki.

Az amerikai elnök figyelmeztetett arra, hogy a terrorizmus fenyegetése a párizsi válság megoldódása ellenére nem szűnt meg. Kijelentette, hogy az amerikai rendőri és hírszerző szervek továbbra is szorosan együttműködnek majd a francia társintézményekkel, melyeknek teljesítményéről elismeréssel szólt. Obama együttérzését fejezte ki azoknak, akik hozzátartozóikat veszítették el a Franciaországban az elmúlt három nap folyamán elkövetett terrorcselekményekben.

Az amerikai elnök csütörtökön felkereste a washingtoni francia nagykövetséget, hogy kifejezze együttérzését a Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni terrortámadás miatt.

"Minden amerikai nevében a legmélyebb együttérzésünket és szolidaritásunkat fejezem ki Franciaország népének a párizsi terrortámadást követően. Évszázados szövetségesként kiállunk francia testvéreink oldalán azért, hogy igazságot szolgáltassunk és megvédjük az életformánkat. Együtt haladunk annak tudatában, hogy a terror nem ér fel a demokráciához és azokhoz az eszményekhez, amelyekért kiállunk - az eszmékért, amelyek világosságot gyújtanak a világban. Vive la France" - írta a nagykövetség részvétnyilvánító könyvébe Barack Obama.

Az amerikai elnök találkozott Gérard Araud francia nagykövettel is, aki hazája nevében háláját fejezte ki Obama "megindító" gesztusa miatt.

Barack Obama szerdán arról beszélt, hogy a "gyáva és gonosz" támadások elkövetőit felelősségre fogják vonni, amiben az Egyesült Államok minden segítséget megad Franciaországnak.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×