Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Csökkent a munkanélküliség Görögországban

Kétéves mélypontra süllyedt augusztusban a munkanélküliség Görögországban - közölte csütörtökön a görög statisztikai hivatal.

Az ELSTAT adatai szerint a munkanélküliek aránya 25,9 százalék volt az júliusi 26,1 százalékkal szemben.

A gazdaság éledezésével együtt lassan enyhül a munkanélküliség, a ráta azonban még mindig több mint a kétszerese a 11,5 százalékos euróövezeti átlagnak.

A görög munkanélküliségi ráta 28 százalékkal 2013 szeptemberében tetőzött.

Továbbra is súlyos a helyzet a fiatalok munkanélkülisége terén. Az ELSTAT nem közölt szeptemberi adatokat, de az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala október végén azt jelentette, hogy a 16-24 éves korosztály körében júliusban 50,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta, Spanyolország után a legmagasabb az EU-ban.

A görög gazdaság már hetedik éve recesszióban van, amelyet elmélyítettek a hitelezők által a pénzügyi mentőcsomagok fejében megkövetelt megszorító intézkedések is. 2008 óta Görögország hazai összterméke (GDP) 25 százalékkal csökkent, de az idén már 0,6 százalékos növekedést prognosztizál a kormány.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Magyar Péter miniszterelnök szerint kedd és szerda lesz a kritikus nap a Duna vízállása és a Paksi Atomerőmű számára, de aztán csapadék jöhet legnagyobb folyónk vízgyűjtőjén, és újra emelkedhet a vízszint. Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap elindult. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×