Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Szíria légterében kezd felderítő repüléseket a brit légierő

Szíria légterében kezd felderítő repüléseket a brit királyi légierő (RAF), de fegyveresen továbbra sem avatkozik be a szíriai konfliktusba - közölte a brit védelmi miniszter.

Michael Fallon írásban tájékoztatta a parlament alsóházát arról, hogy az RAF Reaper típusú, felfegyverezhető drónjai, illetve RC-135 Rivet Joint típusú, elektronikus felderítésre kialakított repülőgépei vesznek majd részt az információgyűjtő bevetésekben.

Fallon nem közölte, hogy e bevetések mikor kezdődnek, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Reaper drónok nem használhatnak fegyvereket Szíria területe felett. A miniszter szerint a felderítő repülések célja a hadszíntéri helyzetfelmérés az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia ellen harcoló koalíciós szövetségesek számára.

Nagy-Britannia a felderítő bevetések engedélyezésével fokozza erőfeszítéseit saját nemzeti érdekeinek védelmére is a Szíriából eredő terrorfenyegetéssel szemben - áll Michael Fallon tájékoztatójában.

A brit parlament szeptember 26-án tartott rendkívüli ülésén adta nagy többséggel hozzájárulását Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel folyó légi hadműveletekbe.

Az RAF hat Tornado repülőgépből álló kontingenst vezényelt Ciprusra, és jelenleg ez az egység vesz részt a dzsihádista milícia iraki állásai elleni légitámadásokban.

A brit légierő hadműveleti felhatalmazása ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni bevetésekre; a brit kormány álláspontja szerint ha ez szükségessé válik, arról külön parlamenti szavazáson kell dönteni.

A brit védelmi miniszter ugyanakkor tett már egyenes utalást tett arra, hogy Nagy-Britannia szíriai célpontokra is csapást mérhet. Fallon a The Spectator című, a kormányzó brit Konzervatív Párthoz közelálló folyóiratnak nemrégiben kijelentette: Irakot nemcsak határain belülről támadják a terroristák, hanem Szíria északi térségeiből is, és ha Szíria nem hajlandó vagy nem képes szembeszállni az Iszlám Állammal, akkor "legalábbis kérdésként felmerül", hogy ne Nagy-Britannia tegye-e ezt meg, Irakot segítendő.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×