Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Kibővítik a londoni Westminster-apátságot

Kibővítik a London központjában álló Westminster-apátságot, amely 1066 óta a brit uralkodók koronázásának színhelye.

A tervek szerint múzeumot alakítanak ki a templomhajóban 21 méteres magasságban az egyik galéria keleti végében, az úgynevezett trifóriumban. A trifórium a főhajóban az árkádívek felett végigfutó alacsony, nyitott folyosó.

A galéria megközelítéséhez új torony és lift épül a közönség számára. Segítségével a látogatók az apátság belső terének páratlan látványában is gyönyörködhetnek. Az apátság közlése szerint a torony rejtve marad, így nem töri meg az épület gótikus jellegét.

A múzeum területe 892 négyzetméter lesz, és várhatóan 2018-ban nyílik meg a látogatók előtt.

Az apátságot, amely ma a világörökség része, 960-ban alapították. Jelenlegi épületegyüttesét 1245-ben kezdték építeni, azóta számos módosítás, kiegészítés történt. Ma Nagy-Britannia egyik legjelentősebb gótikus műemléke, amely egyben 17 király és királynő temetkezési helye is. Itt házasodott össze például II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg, valamint Vilmos herceg és Katalin hercegnő is.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×