Infostart.hu
eur:
362.93
usd:
313.51
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Ellenzéki összefogás Rousseff újraválasztása ellen Brazíliában

Kevesebb mint három héttel a brazil elnökválasztás második fordulója előtt széles ellenzéki összefogás jött létre Dilma Rousseff államfő újraválasztása ellen.

A szocialista párt (PSB) támogatásáról biztosította Aécio Nevest, a jobbközép irányultságú szociáldemokratáknak (PSDB) az október 26-ai második fordulóba bejutott jelöltjét.

A PSB, amely tavaly még a Rousseff vezette, balközép munkáspárt (PT) hagyományos szövetségesének számított, (helyi idő szerint) szerdai esti végrehajtó bizottsági ülésén nagy többséggel úgy döntött, hogy szavazóit Neves támogatására szólítja fel.

Döntésüket egyebek közt azzal indokolták, hogy Rousseff elnök a kampányban durva támadásokat intézett a szocialisták által vezetett választási szövetség kezdetben esélyesnek tartott jelöltje, Marina Silva neves brazil környezetvédő ellen, aki végül a vártnál rosszabbul szerepelt az első fordulóban.

Silva a tervek szerint csütörtökön nyilatkozik álláspontjáról, miután egyeztet saját pártjának, a Fenntarthatóság Hálózatának (Rede Sustentabilidade) vezetőivel és a többi szövetséges párttal.

Aécio Neves második fordulós támogatását jelezte a brazil zöldpárt (PV) és további három kispárt is.

A vasárnap lezajlott első fordulóban Neves 33,6 százalékos eredménnyel másodikként végzett a 41,6 százalékot szerző Roussef elnök mögött.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

Speciális, éjjel-nappal bevethető team jön létre a közterületi krízisek ellen

Szociális munkással, egészségügyi szakemberrel, pszichológussal és szükség esetén rendészeti háttérrel működő 24 órás mobil krízis team jöhet létre a közterületeken jelentkező szociális, szenvedélybetegséggel és pszichiátriai problémákkal összefüggő helyzetek kezelésére – jelentette be a Szociális és Családügyi Minisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×